A betegség megjelenése fajtától és hasznosítási iránytól független. Leggyakrabban az 1-6 hónapos, legsúlyosabban a 1,5-3 hónapos sertések betegednek meg. (Gyakori még: 40-50 nap, esetleg 70-100 nap).

A betegség több szervrendszerre is kiterjed: légzőszervek, vese, máj, nyirokcsomók, lép. Állományon belül lassan terjed.

A klinikai tünetek megjelenését és erősségét, a szervezet ellenálló képességét csökkentő specifikus és nem specifikus tényezők segítik elő, a kártétel mértéke pedig a vírus immunszupresszív hatása miatt az alapbántalomhoz (PMWS) társult egyéb vírusos, baktériumos, gombás, parazitás fertőződésektől is függ.

Választott malacokban (5–10 hét): testtömeg-vesztés; bágyadtság; sápadtság; vérszegénység; sárgaság, durva, fénytelen szőrzet; szapora, felületes, nehezített légzés; több egyednél köhögés; híg, zöldessárga, nyálkás hasmenés; megnagyobbodott lágyéki nyirokcsomók; bőrelváltozások (exsudatív dermatitis); farok, fülek hegyén bőrelhalás. Legjellemzőbb tünet az elsorvadás. A tünetek önmagukban nem kórjelző értékűek.

Az eddigi tapasztalatok szerint az állományokban a megbetegedési arányok változatosak (8-10-20-30-40%), de ezekből magas az elhullási szám. A megbetegedett állatok kisebbik része néhány napon belül, nagyobb része 2-3 heti betegeskedés után elhull. A betegség későbbi jelentkezésekor (70-100 napos kor) mérsékeltebbek az elhullások, inkább az állomány szétnövése, elmaradt testtömeg-gyarapodás jellemző.

Egy kutricán belül egyidejűleg egészséges és súlyosan beteg egyedek vannak, de az almok között is jelentős különbség lehet.

Legnagyobb veszteségeket az előhizlalás alatt észlelték. A károk jelentősen fokozódnak, ha az állományban PRRS, parvo-, mycoplasma- kórformák is vannak.

Állományon belül a betegség látszólag nem terjedt, a betegek kiszedése után újabbak csak ritkán betegedtek meg.

Ma már köztudott, hogy a vírusnak magzatkárosító hatása is van és a vemhesség első felében fertőződött kocák magzataiban, azok elhalását és a kocák vetélését okozó elváltozások alakulhatnak ki.

Még mindig nincs elég ismeretünk a megbetegedések kórfejlődéséről, a tünetek sokszínűségéről egyazon állományon belül, a hajlamosító tényezőkről, a kórokozók virulenciájáról, az állományon belüli terjedésről, az elhullási ráta különbözőségeiről, stb.

 A vakcinázás hatékonyan csökkenti a PCVD súlyosságát és előfordulási arányát, támogatva a sertéstartás teljesítményének általános javulását, az elhullások csökkentésével és a növekedési erély növelésével. Ezért a PCVD elleni sikeres védekezés fontos kulcsa a vakcinázás megfelelő és megszakítás nélküli alkalmazása.

Gazdag Sándor, 

a KMVSZ falugazdásza

A cikk megjelent a Kárpátinfo hetilap 27. évfolyam 6. számában.