Az elmúlt időszak felmelegedése után sajnos Kárpátaljára is lecsapott a hideg. Mindenütt rövidebb időre a hőmérséklet 0 ºC fok alá süllyedt és újabb lehűléseket jósolnak. Ez a már virágzó növényeink akár ez évi termését is tönkreteheti.
A fagyvédelembe óriási szerepe van a növény kondicionális állapotának is. A tavaszi fagykárok mérsékelése egészen a nyár végéig tart, amikor is az ültetvényeinket megfelelő tápanyag mennyiséggel látjuk el. Óriási szerepe van ilyenkor a kijuttatott „Káliumnak”, ez a tápelem a fagyállóságért és a betegségekkel szembeni ellenálló képességért is felel. A megfelelő tápanyaggal feltöltött gyümölcsös akár kisebb fagyot is rövidebb ideig ki tud védeni. Nyugaton kisebb nagyobb sikerrel alkalmaznak a fagyok előtti kipermetezéssel bórt, aminosavakat, lombtrágyákat, cukros vizet stb.
Az elkövetkező időszakban is egész Kárpátalján további fagyos éjszakákat jósolnak. A virágzó gyümölcsfáink emiatt lefagyhatnak és termés nélkül maradhatunk. A megvédésükre vagy a károk mérséklésére több módszer közül választhatunk, ki-ki lehetőségei szerint.
Legelterjedtebb módszer a füstölés, erre legalkalmasabb a nedves szalmabála, ami nem ég, hanem csak parázslik. Úgy helyezzük el a területünkön a bálákat, hogy a szél a segítségével az ültetvényünk belsejébe fújja a füstöt és füstbe boruljon.
A füst létrehozásával megakadályozhatjuk a talaj és a növényfelszín lehűlését. Ezzel a módszerrel -1/-2 ºC-os hőmérsékletig tudunk védelmet nyújtani kisebb területen. Létezik már ezen az elven működő füstképző gép pl.„Ködsárkány” amivel akár 5-6 ha terület is megvédhető egy traktor folyamatos vontatásának köszönhetően.
Szintén hasonló elven, de jóval drágább iparilag előalított készítmény a paraffin gyertya, aminek a segítségével nagyobb területek is megvédhetőek. A paraffin gyertyák fűtőeszközök, minél nagyobb a lehűlés hektáronként annál többet kell kitenni belőlük. Egy gyertya 6-8 óráig biztosít védelmet a fagytól. Általában egy hektárra 300 és 600 db-ot szoktak kitenni, és akár 5 °C is képes megemelni a levegő hőmérsékletét. Ezzel a módszerrel -4/-5 °C g védhetjük meg az ültetvényünket. Nagy hátránya, hogy drága és nagy munkaerő ráfordítást igényel.
Fagyvédelem légkeveréssel: A légkeveréses módszerek során azt használják ki, hogy kisugárzási fagy esetén csak az alsó néhány méteres légréteg hűl le kritikusan, fölötte pedig magasabb hőmérsékletű levegő található. A felsőbb, melegebb légréteget az alsóbb rétegbe juttatja, így emeli az ültetvény hőmérsékletét. A levegő folyamatos keringetésével pedig nem engedi feltorlódni a hideg levegőt. Hatásfoka nagyban függ az adott védekezési időszak meteorológiai sajátosságaitól, emiatt nem nyújt egyenletes védelmet minden körülmények között.
Ugyanezen az elven működik a helikopteres levegőkeverés is, ahol a gyümölcsfák koronája fölött 2-3 méteres magasságban a légrétegek keverésére a motor által keltett turbulenciát használják fel. Egy helikopterrel 40 hektár terület fagyvédelmét lehet elvégezni, igen költségesen.
Fagyvédelmi öntözés. Ennek a módszere, hogy 1 g víz fagyása közben 335 J (80 cal) hőmennyiség szabadul fel. A víz kristályosodása során igen jelentős mennyiségű hő szabadul fel, mely (bizonyos mértékig) képes fagyáspont fölött tartani a növény hőmérsékletét. A másik jelentős befolyásoló tényező a hőfelszabaduláson túl, hogy a jég rossz hővezető, így lassítja a légkör hűtő hatásának érvényesülését. A fagyvédelmi öntözéssel csak a kisugárzási fagyok ellen tudunk védekezni. Ezzel a módszerrel kb. 6-8 °C hőmérséklet-különbséget lehet kiegyenlíteni.
Ezt a módszert ajánlom mindenkinek, 1-3 hektárt egy ventilátoros permetezővel, egy traktor segítségével folyamatos tisztavíz permetezésével megvédhetjük a növényeinket az elfagyástól.
Ipari méretű területeken fagyvédelmi rendszer van kiépítve, ahol magas nyomáson folyamatosan permetezik a növényeket.
Mindenkinek sok sikert kívánok.
Pályi Béla
© Minden jog fenntartva - Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2016