A szőlőültetvény aktuális tápanyagellátottságát alapvetően háromféle módon szoktuk megállapítani: szemrevételezéssel, levélanalízissel és talajminta vizsgálattal. Az első lépés, hogy szemrevételezéskor a tőkék kondíciója alapján meg kell határozni a várható termés kineveléséhez szükséges tápanyagmennyiséget. Ezután azt kell megnézni, hogy a szőlő hozzájut e a termés kineveléséhez szükséges tápanyag mennyiséghez, amiről legegyszerűbben, a levélanalízisből nyert adatok informálnak. Hiány esetén arra lehet következtetni, hogy a talajban nincs elég tápanyag, vagy a növény valamilyen okból (nem optimális pH, ionantagonizmus, vízhiány) nem képes felvenni a szükséges tápanyag mennyiséget. Ezt laboros talajminta-elemzéssel tudjuk megállapítani. Nem árt az sem, ha ásópróbával megvizsgáljuk a szőlőültetvény talajszerkezetét, mivel a levegőtlen talaj is gátolhatja a tápanyagok felvételét. Ha minden rendben van, akkor nem tévedünk nagyot, ha 10t/ha termés kineveléséhez 250–300 kg NPK hatóanyag-szükséglettel számolunk, azaz 100-120 kg N, 50-60 kg P2O5 és 100-120 kg K2O hatóanyagot kell kiadni. 

A szőlő tápanyagigényének meghatározásán túl rendkívül fontos az egyes tápelemek felvétele időbeni alakulásának megismerése. A szőlő tápanyagfelvételének dinamikája a vegetációs idő fázisaiban változó. A makrotápelemek felvétele a rügyfakadás körüli és a kötődés-zsendülés közötti időszakban a legnagyobb. Ez alól kivétel a magnézium, melyet a szőlő az egész tenyészidőszak alatt egyenletesen vesz fel. Szoros az összefüggés a makrotápelemek felvétele és a környezeti, elsősorban hőmérsékleti viszonyok között. A mikrotápelemek (Fe, Mn, B) felvételének dinamikája ettől eltérően egycsúcsú görbékkel jellemezhető, melyek csúcspontjaikat zsendüléskor érik el. 

 Jellemző a szőlőtőke egyes szerveinek, de különösen a levelek tápelemtartalmának szezonális változása. A tenyészidőszak kezdetétől a lombhullásig fokozatosan csökken a N-, K-, P- és B-szint a levelekben, míg nő a Ca-, Mg-, Fe-, Mn- és Zn-tartalom. A tápelemek jelentős részéből (N, P, Ca, B, Mn, Zn) abszolút értékben legnagyobb mennyiséget a levél tartalmazza. Viszont káliumból a hajtásszár, magnéziumból a fiatal vegetatív részek, míg vasból a gyökerek halmozzák fel a legtöbbet.

 A szőlő tápelemfelvétel-dinamikája a tenyészidőben (Fregoni, 1984).

 R = rügyfakadás, V = virágzás, K = kötődés, Zs = zsendülés, É = érés, T = hőmérséklet

A tápanyagoknak nemcsak abszolút értékei, hanem egymáshoz viszonyított arányai is fontosak. Az ellátottság megítélésekor a főbb tápelem-arányokra is legyünk tekintettel, hogy a harmonikus tápanyagellátást ne zavarja meg az ionantagonizmus!

 A szőlő tápelemeinek megfelelő arányai (Fregoni, 1980)

Megnevezés	Megfelelő arány
N/K	1,90–3,00
K/Mg	3–7
K/Ca	0,45–0,48
P/Zn	20–30
N/P	8–14
P/K	0,16–0,18
Ca/Mg	10,90–12,90
P/Fe	12–16
P/Mn	17–23
Zn/Fe	0,30–0,60
Fe/Mn	0,90–l,30
K1/K2	0,90–l,20

A trágyaadagok kiszámításánál a tápelem-veszteségeket is figyelembe kell vennünk. A veszteségek a tápanyagok lemosódásával (N 30%-ig), oldhatatlanná válásával (P 80–90%), talajkolloidokhoz kötődésével (K 30–60%), eróziójával, a N denitrifikációjával (30%-ig) függnek össze. A veszteségek mértékét elsősorban a talajtulajdonságok, a talaj termékenysége és a csapadékviszonyok határozzák meg. Ezen okokból hozzávetőlegesen az adagolt N 50–60, a P2O5 10–20, a K2O 40–70%-a érvényes. Mivel a talajok tápanyag-szolgáltató képességét számos tényező befolyásolja, a tápanyagellátás tervezéséhez a talajanalízis adatok is csak részben nyújtanak segítséget, ezért az ültetvény évenkénti változásait is figyelembe kell venni! 

A termő szőlő trágyázása

A termő szőlő évente esedékes tápanyagutánpótlását fenntartó trágyázásnak nevezzük. A fenntartó trágyázásra felhasználható trágyaféleségek lehetnek szerves trágyák, zöldtrágyák és műtrágyák. A legősibb trágyaféle az állati eredetű szervestrágya, ami alatt leginkább a jól beérett istállótrágyát értjük. A különböző halmazállapotú és eredetű szervestrágya-féleségeket a szőlő gyökérzónájának közelébe, legalább 30 cm mélyre kell kijuttatni. Hagyományosan a sorközbe mélyített barázdába szórják, amelyre utána vissza kell húzni a földet, de ennél sokkal jobb módszer, ha a trágyát a szőlősorköz felszínre szórjuk és ásógéppel bedolgozzuk. A szilárd halmazállapotú szerves trágyák legkedvezőbb kijuttatási ideje az ősz (szüret után), illetve a tél eleje. A trágyalevek a nyugalmi időszak alatt bármikor kijuttathatók. A kijuttatott mennyiséget mindig az adott trágyaféleség tápanyagtartalma szerint határozzuk meg!

A szervestrágyák másik csoportja a zöldtrágyák. A zöldtrágyanövények a esetek többségében talajtakarási, talajvédelmi (defláció, erózió) funkciót töltenek be, amihez az évelő és egynyári növények számos egy- és kétszikű faját használják (pl. fűfélék, pillangósok, rozs). Hatásukat főleg a kedvezőbb talajmikroklíma létrehozásával és a talaj hasznos mikroorganizmusai élettevékenységeinek serkentésével fejtik ki, melyek így több felvehető tápanyagot tesznek elérhetővé a szőlő számára.  A zöldtrágyázás módját és idejét az alkalmazott növényfaj, a szőlő fonológiai stádiuma és fiziológiai igénye, a társfunkciók érvényesülési feltételei és még más egyéb tényezők is befolyásolják.

Meg kell még említeni a talajoltó, mikrobiológiai eredetű készítményeket (Phylazonit, Azoter, stb.), melyek cellulózbontó és nitrogénkötő mikroorganizmusaik által segítik a sorközben maradó szervesanyag (venyige, lehullott levelek, szalma) mielőbbi lebontását, feltárását, ami egyben gátolja a szőlőt károsító gombák elhalt növényi maradványokon való áttelelését is. A jobb hatás érdekében, a kijuttatás után azonnali bedolgozás szükséges!

A tápanyagpótlás leggyakrabban alkalmazott módja a műtrágyázás. Népszerűségüket a tápanyagkijuttatás egyszerűségének és olcsóságának köszönhetik. A mozgékonyabb hatóanyagú nitrogén-műtrágyák tavasszal egyszerűen a talajfelszínre is szórhatók.  A talajban kevésbé vagy lassan mozgó hatóanyagú (K, P) műtrágyákat lehetőleg a felszívó gyökerek közelébe kell kijuttatni. A műtrágyák kijuttatására és bedolgozására használható gépek sokfélék. Vannak felszíni műtrágyaszórók, melyek üzemelhetnek repítőtárcsás, és repítőtárcsák nélküli üzemmódban. A felszínre szórt műtrágya bedolgozására többféle munkagép is alkalmas (tárcsa, ásógép, kultivátor stb.). 

 A nehezen vízoldható és lekötődő műtrágyákat mélyműtrágyázó talajlazító gépekkel juttatjuk ki. Ezek kétfélék lehetnek: a késes vagy csoroszlyás, illetve szélesebben terítő szárnyas késű lazítók. A kések száma a szőlő sorszélességétől és az alkalmazott erőgéptől függően lehet egy, kettő vagy több. Ezek a gépek képesek a műtrágyát 30–40 cm-es mélységbe a talajba juttatni.  A szőnyegszerűen terítő gépek munka közben a talajt meg is emelik, amivel a műtrágya kisebb mértékű keverését is elvégzik, amellett, hogy a talajt lazítják, levegősebbé és a víz befogadására alkalmasabbá teszik. Az ilyen gépek alkalmazásával tehát komplex hatás érhető el.

 A mélyműtrágyázó-gépek alkalmassá tehetők folyékony műtrágyák kijuttatására is, ami különösen a vegetációs időben lenne előnyös, de gyakori problémát okoz az egyszerű, olcsó műtrágyák kiülepedése, ezért csak tökéletesen vízoldható illetve mikrobiológiai trágyák kijuttatására javasolható.

A szőlő permettrágyázása egyre gyakoribb jelenség. Annak hatékonyságáról megoszlanak a vélemények, mivel nem mindegy, hogy milyen célból, mit, milyen körülmények között és hogyan használunk a szőlő lombon keresztüli trágyázására. A jó tápanyagellátottságú ültetvényekben a permettrágyázás felesleges és hatástalan, míg ellenkező esetben látványos eredményt produkál, főleg a nitrogén és a mikroelemek pótlására.

Újabban egyre terjednek a különféle bioaktív anyagokat is tartalmazó lombtrágyák is, melyek javítják a növény betegségellenállóságát, stressztűrését és a termés beltartalmi értékeit. Ilyenek a Valagró cég által forgalmazott Megafol, Kendal, Benefit, Sweet és Maxicrop.

 

Barkaszi Ferenc

agrármérnök, falugazdász