A szőlőnek számtalan kártevője és kórokozója van, ami szükségessé teszi az ellenük való komplex védekezést, ha nem akarjuk kockáztatni a termés elvesztését. A védekezés akkor a legeredményesebb, ha megelőző jellegű, integrált módszereken alapszik és csak indokolt esetben és mértékben használunk környezetkímélő kémiai növényvédelmet. Az egészséges növényállomány alapja az ökológiai szemléletű agrotechnika alkalmazása, ami komplex módon a környezeti tényezők optimalizálásán, a szőlőnövény saját ellenállóképességének fokozásán, a fertőzési források minimalizálásán, a károsítók élettevékenységének gátlásán és a hasznos élőszervezetek tevékenységének elősegítésén alapszik.

A növényvédelem agrotechnikai és biológiai alapját az alábbiak mentén foglalhatjuk össze:

• ha van rá lehetőség, válasszunk betegség ellenálló és fagytűrő rezisztens fajtákat!
• a szőlőültetvény helyének megválasztásakor kerüljük a vízállásos, fagyzugos, párás és a sülevényes, vékony termőrétegű területeket.
• a sorok irányát az uralkodó széliránnyal párhuzamosan válasszuk meg.
• törekedjünk a harmonikus tápanyagellátásra, a jó vízgazdálkodásra és a termőtalaj védelmére. Kerüljük a túlzott nitrogénhasználatot és a túl buja növekedést!
• növénykondicionáló preparátumokkal serkentsük a szőlő ellenállóképességét.
• helyesen megválasztott alany/nemes kombinációval mérsékelhetjük az aszály és a fagy okozta veszteségeket, valamint könnyebb fenntartani a növény generatív/vegetatív egyensúlyát.
• jól megválasztott tenyészterülettel, művelés és metszésmóddal, valamint szakszerű zöldmunkával szellősebbé tehető a tőke és az ültetvény, ami elősegíti a lombozat mielőbbi felszáradását a nedvességtől, ezzel jelentősen csökkenthető a gombás fertőzések esélye.
• a sorok alját kis vízfogyasztású alacsony növésű, virágzó évelő növényekkel (fehér here, komlós lucerna) telepítsük be, ezzel gátolva az agresszív gyomok (tarackbúza) megtelepedését és a talajlemosódást, egyszersmind támogatva a hasznos rovarok szaporodását és a nitrogénkötő és humuszképző baktériumok tevékenységét.
• a sorközben kaszálással és kultivátorozással korlátozzuk a gyomok fejlődését a tenyészidőben, miközben ősztől tavaszig törekedjünk a természetesen kialakuló gyomtakaró megtartására, amit április végén zöldtrágyaként bedolgozhatunk. Ezzel egyszerre a lehullott lombon áttelelő fertőzési forrásokat is jelentősen lecsökkentjük.
• a metszést ajánlatosabb a kihatás után végezni, minél kisebb sebfelületet hagyva, hogy a sebparazita gombáknak kevesebb esélye legyen a tőkéket megfertőzni.
• növényvédelmi szempontból a lemetszett vesszőrészeket helyesebb kihordani és elégetni. A keletkező hamut trágyaként szétszórhatjuk az ültetvényben.
• őszi rezes-kénes (Vegesol eReS, Bordói lé+Kén) lombfertőtlenítő permetezés a lombhullás előtt.
• tavaszi rezes-olajos lemosó permetezés (Vektafid R) a rügyfakadás kezdetén.

Az Amerikából behurcolt szőlőkártevők és kórokozók, a bennszülött kártevők időközönkénti felszaporodása, valamint a nyirkos időjárás esetén fellépő szürke- és feketerothadás ellen, sajnos, kénytelenek vagyunk vegyszeres megoldásokat is igénybe venni a tökéletes védelem érdekében.

Az alábbi táblázatokban összefoglaltam a szőlő növényvédelmének éves programját, fejlődési fázisok szerint megadva a károsítók ellen való leghatékonyabb növényvédő szert és annak adagját, illetve a szüreti idő közeledtével, az adott szer élelmezés-egészségügyi várakozási idejét is feltüntettem, amit mindig figyelembe kell venni a védekezéskor!

A borszőlő növényvédelme némileg eltér a csemegeszőlőtől, ezért azt külön mutatom be.

A növényvédelmi terv természetesen csupán ajánlás és nem „szentírás”, azaz lehetséges eltérés tőle az adott év időjárása és a károsítók jelenlétének függvényében!

 

Barkaszi Ferenc

okleveles agrármérnök, szaktanácsadó