Mik azok a TÉSZ-ek? Hogyan működik a KÁTÉSZ?

A rendszerváltást követően felbomlott kolhozok már nem tudták tovább folytatni a szervezői, termelői, értékesítői tevékenységüket, így a zöldség-gyümölcs ágazat szereplői teljesen magukra maradtak. Ezt az űrt hivatott betölteni az Európai Unióban a termelői értétékesítői szervezet, vagyis röviden a TÉSZ. Specifikussága, hogy a TÉSZ csak a zöldség-gyümölcs ágazatra jellemző működési forma. Célja az egyéni termelők csoportba tömörítése és ezen keresztül a közös, magasabb áron való értékesítés, valamint a termeléshez szükséges anyagok nagy mennyiségben, alacsony áron való beszerzése.

A KÁTÉSZ működése

2018 decemberében a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége magyarországi mintára, több tanulmányi út és látogatás után létrehozta az első kárpátaljai termelői szövetkezetet, a KÁTÉSZ-t. A szövetkezet létrejöttének célja a kárpátaljai magyar termelők szervezeti formába való tömörítése, egységes input anyag vásárlás, közös értékesítés a szövetkezeten keresztül. A tavalyi évben a telephelyek kialakítása után a KÁTÉSZ készen állt a kukorica felajánlások fogadására, szárítására és tárolására, melyek kedvező áron kíván értékesíteni későbbi időpontban. A remélt bevételt a KÁTÉSZ a következő év eszközbeszerzésére (gépek, vetőmagok, műtrágyák stb) kívánja fordítani.

Miért jelent előnyt a szövetkezethez tartozni?

A KMVSz évek óta azon dolgozik, hogy a tagjait olyan előnyökhöz juttassa, ami segíti a vállalkozásuk, termelésük fejlődését, előremenetelét. Ez tükröződik vissza a kukorica és búza vetőmag programokban, a magasfokú szakmai rendezvények sokaságában. A szövetkezet létrehozása egy nagy előrelépést és lehetőséget jelent a tagok számára, akik felismerték, hogy egyénileg sosem tud egy termelő olyan kiszámítható értékesítést elérni, mint összevontan, csoportosulva, hiszen a piacra jutáshoz megfelelő kínálattal, mennyiséggel kell rendelkeznünk. A kukorica program az első lépés volt, de erre a mintára lehet építeni ugyanúgy egyébb ágazati termékek feldolgozását és értékesítését is. A cél a közös eszközbeszerzés (nagy mennyiségű eszközök vásárlása alacsony áron, mint vetőmag, műtrágya, növényvédő szerek, termelő-és feldolgozó gépek), közös és egységes feldolgozás, kedvező piaci értékesítés. A jelenlegi gazdasági helyzetben Kárpátalján nem túlzás azt állítanunk, hogy a piac kiszámíthatatlan, a termelő sosem tudja előre mire számíthat fél év, 3 hónap múlva, hogyan tudja majd eladni termékét. Mindenképp biztonságot és stabilitást jelent az egységes piacra lépés, ezért érdemes elgondolkodnunk azon, hogy ami Nyugat-Európában, Magyarországon már begyakorlott, nyilvánvalóan jól működő forma, nekünk is követnünk kell. A feldolgozó ipar hiánya olyan kihívások elé állították termelőinket, amely csak így oldható meg: egységes, színvonalas termelés, közös értékesítés!

Bucsella Enikő,

Falugazdász