Sikerképzés Sárosorosziban
2019-11-18A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetség szervezésében november 15-én Sárosorosziba újra eljutott a Sikerképzés előadás-sorozat. Az eseménynek a Sárosoroszi Általános Iskola adott helyet.
Bocskay István, marketing szakértő, a képzés megálmodója egy ezen a területen még nem ismert előadással készült, amely a Testbeszéd titkai címet viselte. Már negyedik éve annak, hogy megálmodta a Sikerképzést. Elmondása szerint eddig sok pozitív visszhangja volt. Akár a marketinges előadásainak, akár a helyes gondolatfejlesztés, önértékelés stb. témáinak egyarànt.
Előadását azzal kezdte, hogy elmondta milyen sok dolgot tud nekünk adni egy ilyen előadás.
Az esemény nagyon barátságos körben zajlott. A résztvevők megismerkedhettek a testbeszéd fortélyaival. Az előadó elmondta, hogy nagyon szeret Kárpátaljára jönni, itt mindig öröm számára adni valamit az embereknek, amivel ők is sikereket érhetnek el. Bemutatta mit is árul el egy-egy testtartás, gesztus rólunk. Milyen könnyen megállapítható egy emberről, hogy nyitott az új dolgok felé, esetleg épp kizárja magát egy élethelyzetből. Nem is gondolnánk, hogy a kézfogásunk alapján is leszűrhető, hogy ki vallja magát többnek, s ki egyenrangúnak.
Bocskay István elmondta, fontos mi vetítődik ki a viselkedésünk alapján a külvilág felé. Nagyon érdekes és tartalmas előadásban mutatta be, hogy miként tudunk hatni egymásra, hogyan fejezhetjük ki akár az elismerésünket, tekintélyünket a másik felé. Jó az, ha tudjuk egy helyzet során mit várhatunk el a beszélgetőtársunktól, vagy épp milyen helyre üljünk egy megbeszélés során.
Még a hazugságot is könnyen letudjuk leplezni, ha ismerjük, hogy milyen gesztusok, milyen mimika utal erre. Ezzel saját magunkat óvjuk meg akár egy-egy rossz élménytől.
Bocskay István elmondta öröm számára, hogy itt Kárpátalján már sok-sok ember megfordult az előadásain. Zárásként hangsúlyozta, hogy merjünk hallgatni hasonló előadásokat, amelyek csakis a magunk javát szolgálják. Bátran kijelenthetem, hogy mindenki felfedezett valamit önmagában és tanult valami olyat, amit nem is gondolt volna, hogy van jelentése.
“Mosolyogj Ezüstföld, mosolyogj Kárpátalja!” – zárta le az előadását.
Hálásak vagyunk ezért a figyelemfelkeltő és tartalmas előadásért, továbbá köszönjük a Sárosoroszi Általános Iskolának a terem biztosítását.
Bahus Réka
© Minden jog fenntartva - Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2016