Jövő évi kenyerünk – Gazdakonferencia

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége november 23-án “Jövő évi kenyerünk” címmel megrendezte Gazdakonferenciáját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az esemény nagyon programdús volt.

A reggeli órákban érkeztek meg a magyarországi vendégek, akikkel lehetőségünk volt részt venni egy terepszemlén Batáron. Tüzes Pál, farmergazda 14 éve foglalkozik biogazdálkodással, amit sok erőfeszítés előzött meg. Bemutatta nekünk az őszi vetést, a búzatáblákat. Ezután pedig egy termékkóstoló keretein belül megmutatta azokat a termékeket, amelyeket már évek óta készít és forgalmaz.

A nap további részében zajlott a konferencia, ahol különböző témakörökben hallhattak szakmai előadásokat a résztvevők. A hallgatók a  vetőmag választásáról, a növényvédelemről, illetve az aktuális jogi kérdésekről kaphattak tájékoztatást.

Radvánszky Ferenc lelkipásztor igei köszöntővel nyitotta meg a konferenciát, hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a gazdák összetartása. 

A konferencia kezdetén Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a magyar gazdatársadalom erényei jól meglátszik abban hogyan ragaszkodnak, milyen alázatosan viszonyulnak a  gazdák a földhöz, a termőföldhöz. Köszöntőjében biztatott minden gazdát arra, hogy őrizzék meg azt a munkabírást és szorgalmat, ami már több száz és ezer éve jellemző a magyar gazdatársadalomra.

“De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” – kezdte beszédét Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Már többszöri alkalommal jár Kárpátalján, és mindig azt látja, hogy a szövetség nagy erőfeszítéseket tesz az emberekért. Azt kívánta mindenki számára, hogy legyenek társak a gazdálkodás színvonalának megteremtésében. De ehhez elengedhetetlen az együttműködés, a lehetőségekkel való élés. Lezárásként hangsúlyozta, hogy a tudás megszerzése kerül a legkevesebb pénzbe, de mégis ezzel tudunk a legtöbbet elérni.

Virág László, a szövetség elnöke és a konferencia házigazdája elmondta, a vendégek meghozták azt a színvonalat, amely szükséges egy ilyen konferenciához. Köszöntőjében beszámolt a szövetségen belül zajló eseményekről. Elmondta, hogy sikerült megvásárolni két telephelyet, amely a vetőmagok és műtrágyák raktározására és kiosztása céljából épült. Vetőgépek beszerzésére is sor került, amely elengedhetetlen eszköze a mezei munkának. Beszámolt a jövőbeli tervekről, és megköszönte azt a sok segítséget, amelyet kap a szövetség. Elmondta, hogy a szövetség mindent megtesz azért, hogy a gazdáknak jó legyen.

A köszöntések után sor került a szakmai előadásokra. Elsőként Miskucza Péter, agrárgazdasági igazgató tartotta Búzatermesztés biológiai alapjairól és a fémzárolt vetőmag jelentőségéről szóló előadását. Beszámolt a L.A.C. Holding Zrt. működéséről, elmondta, hogy már 23. éve fennáll a cég. Részletesen bemutatta a szükséges lépéseket a búza vetőmag előállításához és terjesztéséhez. Ezen kívül a helyes vetőmagfajta választását és a nemesítés irányait is bemutatta. Előadásának végén bemutatta azt is, hogy az éghajlatváltozásnak milyen hatásai lehetnek a gazdaságra nézve.

Pályi Béla, falugazdász Ukrajna növényvédelmi szabályairól beszélt a hallgatóknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a növényvédelmi szerek vásárlásakor legyünk körültekintőek. Beszámolt azokról a korai betegségekről, amelyek ősszel támadhatják meg a kalászosokat. Pl. fuzáriumos megbetegedés, vírusos betegségek, hópenész, stb. Ezeket a betegségeket úgy tudjuk megelőzni, ha minőséges vetőmagot vásárolunk. Mindenképp vírusmentes szaporítóanyagot kell választani. Bemutatta azokat a kártevőket is, amelyek árthatnak az őszi vetésnek. Végezetül elmondta melyek azok a gyomirtók és szerek, amelyek hasznosak a növényvédelemben. Kitért az egy- és kétszikűek gyomirtására is. Hangsúlyozta, hogy a növényvédő szereknek nem a márkája a fontos, hanem a bennük lévő hatóanyag.

A szakmai előadásokat Farkas-Kordonec Gabriella falugazdász és jogi tanácsadó zárta, aki bemutatta azokat az új törvénymódosításokat, amelyek a közeljövőben érinthetik a vállalkozókat. Elmondta, hogy milyen változások lesznek 2020-ban a költségvetésben. A minimálbér 4723 UAH lesz. A szociális járulékot, az egyszerűsített adókat is vázolta. 2021-től minden vállalkozónak, aki egységes adózást végez kötelező lesz a pénztárgép. Kivétel az olyan eset, ahol két jogi személy, vagy egy vállalkozó és egy jogi személy között banki átutalás történik. A külkereskedelemben dolgozók számára is lesz változás, mivel az áruszállítás feltételeit is fogják szabályozni.

Huszár Andrea, a beregi régió elnöke zárta a rendezvényt megköszönve a részvételt, hatékony gazdálkodást kívánt mindenki számára.

Köszönettel tartozunk a Magyar Kormánynak a támogatásért, és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának a helyszín biztosításáért.

Bahus Réka