A testbeszéd titkai – Sikerképzés
2019-10-30Újabb sikerképzésre került sor a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségénél. Bocskay István, marketing szakértő tartotta a színes előadást A testbeszéd titkai címmel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Az esemény kezdetén igyekezett felszabadult hangulatot teremteni azáltal, hogy a résztvevőket is bevonta a beszélgetésbe.
Bevezetőjét azzal kezdte, hogy elmondta mennyire csodálatos a nyelvünk. De minden kommunikáció alapja a testbeszédünk.
A testbeszéd kultúra. A magyar nyelv csodálatával mutatta be a testbeszéd különböző sajátosságait.
A következőkben a legérdekesebb és leghasznosabb információkat olvashatjuk, amelyek segítségével árulkodóvá válik egy-egy ember hangulata, viselkedése.
-
A kézfogásnak fontos üzenete van egy-egy helyzetben.
Érdekes, hogy egy nő és egy férfi kézfogásában az a fél a dominánsabb, akinek a kézfeje előrébb mutat. Az ujjak szoros egymáshoz kulcsolása mély kapcsolatra utal. A kézfogás során egymás szemébe kell néznünk, ezzel kifejezzük az egyenrangúságot és megtiszteljük a másikat.
Ha beszéd közben felfelé mutatott nyitott tenyérrel beszélünk, akkor jobban felhívjuk a figyelmet magunkra, mintha a kezünk lefelé mutat. Az utóbbi a hatalomra törekvést jelent.
A politikusok kézfogáskor odafigyelnek arra, hogy a bal váll mellé kerüljön a másik ember, akivel kezet fognak. Aki felülről fogja meg a másik kezét az irányít.
Gyakran előfordul, hogy megérintik a másik könyökét, ezzel azt fejezik ki, hogy kontrollban tartják a másikat.
Előfordul, hogy a kézfogás során ráfogja a csuklóját egyik fél a másiknak, ezzel is kifejezi, hogy ő a dominánsabb. A kínaiaknál, japánoknál fordul elő ez a fajta kézfogás, kiegészítve mindkét kéz rátételével.
-
Magabiztos kéztartás
A magabiztosság látszatát is keltheti a kéztartás. Ez a kéztartás a mindenki által ismert Angela Merkel, Németország kormányfőjének a kéztartása.
-
Helyválasztás- soha ne üljünk védekező helyre.
Ha szemben ülünk a fő hellyel, akkor mindig mi leszünk a védekező pozícióban. Mindig a fő embertől jobb oldalra üljünk.
Ha már az üléshelyzetről van szó ez alapján is letudjuk szűrni, hogy ki szorongó és ki nyitottabb. Pl. a nyitott kezek és laza nyitott lábak kifejezik a könnyedséget, de a keresztbe tett láb vagy összefont kéz ennek az ellentétét mutatja.
-
A zsebre tett kéz üzenete → az önbizalomhiányra utal.
Vannak olyan beszédhelyzetek, ahol a zsebre tett kéz kifejezi a beszélő önbizalomhiányát, szorongását. Viszont előfordul, hogy csak nem akar részt venni a beszélgetésben. Ehhez a testtartáshoz hasonló, amikor a lábunkat keresztbe tesszük és éreztetjük, hogy nem akarunk belefolyni a beszélgetésbe.
Kikandikáló hüvelykujj a dominanciát és a határozottságot tükrözi, a vonzódást fejezi ki. Ha lefelé mutatnak az ujjak, akkor a férfiak a férfiasságukat hangsúlyozzák.
-
A reggeli kávé is árulkodik.
A kávé ivása közben is fontos hogyan tartjuk a bögrét: ha valaki keresztezve tartja a kezével, akkor elzárkózó, de ha szétnyílt kézzel az azt jelenti, hogy hajlik az érvekre. Ugyanerre akar utalni a keresztbe összefont kéz. Ennek megelőzésére valamilyen könyvet vagy tárgyat kell a másik kezébe adni.
-
Mit üzen a mosolyunk?
Amikor csak a járomcsonti izmaink mozognak, akkor nem őszintén mosolygunk, úgynevezett műmosoly jön létre. De mosolyoghatunk csukott szájjal, leeresztett állal, önelégülten, stb.
Ha nem vagyunk őszinték, akkor megduzzad az orrnyálkahártyánk, emiatt előfordul, hogy az orrunkhoz kapunk, dörzsöljük a szemünket, többet pislogunk, magasabb hangszínen beszélünk vagy megigazítjuk a ruhánkat.
Az esemény lezárásaként Bocskay István felhívta a figyelmet az október 26-án megvalósuló Kárpátaljai szülőföldön maradás napjára. Kiemelte, hogy nemes cél érdekében történik meg az esemény, a kárpátaljai magyarság ügyében. „Mutassuk meg, hogy fontos számunkra a szülőföldünk” – zárta le beszédét.
Bahus Réka
© Minden jog fenntartva - Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2016