A Kárpátaljai Szülőföldön Maradás Napja

A Szülőföldön maradás napját méltatták szombaton a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a fiatalok által létrehozott Mozgalom a kárpátaljai szülőföldön maradásért. E jeles alkalom fővédnöke Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes volt.

A nap egy közel 12 km-es zarándoklattal indult, amely azt a célt szolgálta, hogy mind hitben, mind pedig a magyarság tudatukban megerősödjenek a résztvevők. A kiinduló pont a Nagybégányban lévő turulmadár volt, a végcél pedig a II. Rákóczi Ferenc Főiskola. Eközben a beregszászi római katolikus templomba is ellátogattak. Beregszász főteréhez érve Böjte Csabával együtt elültetésre került a “megmaradás fája” a város központján lévő parkban, amely jelképezi a program fő célját is, hogy minél többen felbuzdulva itthon tudjanak élni és kiállni a magyarságért. 

Sipos József, a KRISZ elnöke hangsúlyozta, hogy ennek a fának az ültetése a jövőbe tekintést jelképezi. Ezzel a mozgalommal mi is reménykedünk, az Istentől kérjük a jövőnket és ezzel a reménységgel tegyünk jót, hogy megmaradjon a magyarság Kárpátalján. 

A résztvevők ezután egy termékkóstolón vettek részt, amelyet a KMVSz biztosított. Színesebbnél-színesebb termékeket kóstolhattak meg: a házi kenyértől, vajtól, méztől és süteménytől kezdve, a gyümölcsökből, zöldségekből,  hústermékekből és az italokból, így a borokból és pálinkákból is kóstolhattak a résztvevők.

Ünnepi beszédével Simon Dominika, a mozgalom megálmodója és megalapítója nyitotta meg a rendezvényt. Mindenkit arra buzdított, hogy maradjanak itthon és ne más emberek anyanyelvét beszéljék, hanem a saját nyelvükön tudjanak itthon tenni azért, hogy tovább maradjon fenn az, amit őseink adtak nekünk. Mindenkire szükség van, aki Kárpátalján él. Szavait a következő gondolattal zárta le: „Lehetne szebb, lehetne jobb, de álmodni csak itt tudok.”

Három blokkban zajlottak az előadások: szülőföld-, kulturális és jövőkép blokk. A TV21 Ungvár által készített videókat is megtekinthettük olyan példaértékű emberekről, akik hazatértek vagy nem vágynak el a szülőföldükről. 

dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy kérdés nélkül tudta, hogy segítenie kell ezt a mozgalmat. Kiemelte, hogy fontos, hogy magyarok tudjunk maradni. Elmondta, hogy van jövő az egész Kárpát-medencében, s a szülőföldön maradás mindenkiben belül dől el. Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk és legyünk felelősséggel egymásért.

Ács Tibor, a Magyar Ifjak Világtalálkozójának szervezője bevezetőjét Petőfi Sándor Magyar vagyok című versének bemutatásával kezdte. Beszámolt a Világtalálkozó sikeréről, amelynek programjai a magyarság értékeit mutatta be egy héten keresztül. A világ számos országaiból érkeztek fiatalok. Lezárásként elmondta, hogy reméli a jövőben minél több pedagógus, óvodapedagógus lesz itt Kárpátalján, aki oktatni és nevelni fogja a fiatalabb generációt magyar nyelven, az anyanyelvükön.

Az esemény fénypontja Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes és fővédnök előadása volt. Hangsúlyozta, hogy az összes népcsoport köztük az ukránok, szlovákok, románok együtt „Tündérkertté” tudnánk tenni egész Kárpátalját. Elmondta, hogy azzal a céllal érkezett Kárpátaljára, hogy másokat is biztatni tudjon a magyarság megőrzéséért. Az, hogy Kárpátalján élünk az egy nagy lehetőség számunkra – emelte ki. Merjünk álmodni és ismerjük fel azokat a lehetőségeket idehaza, amelyek nekünk adattak meg. 

Az előadásokat követően zenés, táncos előadásokat hallgathattak és láthattak a résztvevők. 

Az esemény zárásaként  egy Folkkocsmára került sor, amely a Sodró együttes, a Hagyományok Háza és a Hálózat Kárpátalja jóvoltából valósulhatott meg, ahol a résztvevők megismerkedhettek a néptánc és népzene világával.

Egy eredményes eseményt tudhatunk magunk mögött. Bizakodva állunk az előtt, hogy milyen eredmények fognak születni ebből a remek kezdeményezésből.      

 

Bahus Réka