Kezdő lépések a szövetség Sárosorosziban lévő telephelyén

Néhány nappal ezelőtt, szeptember 18-án Orosziban az újonnan épülő telephelyen végeztek egy próbamérést a kukorica szárítását illetően. A mérést Virág László, a KMVSz elnöke és Himinecz László az Ugocsa régió elnöke, a telephely vezetője végezte. A kukoricát Molnár Zsolt szállította be. Ezekről a folyamatokról és a jövőbeli tervekről beszélgettem Himinecz Lászlóval.

Milyen célok vezérelték a szövetséget, hogy ezt megvalósítsák?

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége régóta tervezi egy-egy telephely létrehozását a Beregi, Ungi és Ugocsai régióban. Ezeknek a telephelyeknek a feladata első sorban a szántóföldi kultúrák biztonságos tárolása, szárítása, illetve ha lesz lehetősége a szövetségnek akkor minden régióban egy-egy mezőgazdasági gépparknak a kialakítása. Ezzel is támogatnánk és segítenénk a régióban tevékenykedő gazdák munkáját, hogy időben és szakszerű gépekkel tudják elvégezni a mezőgazdasági munkálatokat.

Említette, hogy elsősorban a termények szárítása és tárolása a fő cél. Milyen lehetőségeket biztosít még a telephely?

Sikerült megvásárolni az első telephelyet itt Sárosoroszi községben. Ez a telep lefedi az ugocsai régiót, illetve a beregi régiónak egy részét. A telephely lehetőséget ad arra, hogy községgel szomszédos településeken dolgozó gazdák is itt tudják tárolni a termékeiket, s majd a későbbiekben értékesíteni is azt.

Mekkora területet ölel fel a telep? Hogyan zajlott a próbaüzem?

Ez a telep egy több mint 1000 m2 épület, illetve a hozzá tartozó közel egy hektáros terület. Most az épület felújítási munkálatai zajlanak, illetve az épület megvásárlásával párhuzamosan a vállalkozók szövetsége megvásárolt egy mobil szárító berendezést, amelynek a próbaüzemét végeztük el szeptember 18-án. 1-2 órán belül sikerült kiszárítanunk a 4 tonna 740 kg kukoricát. Működőképes a szárítógép, ez szintén itt lesz állandó jelleggel és szükség esetén a szántóföldi kultúrákat elsősorban a kukoricát, grecskát tudja majd szárítani. Így a szükséges 14%-os nedvességtartalommal tudjuk eltárolni ezeket a termékeket az épületen belül.

Van-e tervben több telephely kialakítása és megvásárlása is?

Igen, épp folyamatban van a beregi régióban egy telephely kivásárlása Zápszony községben. Napok kérdése és a hivatalos okmányok aláírása után ez is a vállalkozó szövetség tulajdonát fogja képezni, illetve a beregi régió gazdáinak érdekeit fogja szolgálni.

Az ungi régióban is tervben van egy telephely kialakítása, illetve megvásárlása. A tervek szerint ez a telephely Gejőc községben lesz majd kialakítva. Meg kell vizsgálni, mivel sok telephely található itt a régi kolhoz rendszerből ránk maradt épületek között. Kisbefektetéssel arra megfelelő épületet kell, hogy vásároljon  a szövetség.

Elsősorban kiknek a termékeit várják elraktározásra?

Első lépésben azt a kukoricát tudjuk fogadni, konkrétan az Oroszi telephelyen, amit a gazdák felajánlanak a szövetségnek azért a kukorica vetőmagért, amelyet tavasszal igényeltek a szövetségtől. Akik többet igényeltek, mint egy zsák azok nyilatkozatot írtak alá, melynek értelmében minden hektár után 5 mázsa kukoricát visszaszolgáltatnak a szövetségnek. Ezt a kukorica mennyiséget tudjuk elsősorban fogadni, amit a gazdák majd a betakarítás után beszolgáltatnak a szövetség részére.

Várhatóan mikor készülnek el teljesen az épület munkálatai?

A raktár épületnek már csak a főbejárata az, ami még nem készült el, de ez is folyamatban van. Ahogy befejezik a nagy épület felújítását, elkezdődik az iroda kialakítása. Várhatóan az építkezési munkálatok 2-3 hét múlva fejeződnek be.

Milyen jövőbeli tervek elé néz a szövetség az itteni telephellyel kapcsolatban?

A géppark kialakítása különböző erőgépekkel, illetve egyéb segédeszközökkel ellátva, hogy a későbbiekben a gazdák ezeket használva tudják művelni a szántóföldeket.

Virág László a KMVSz elnöke elmondta, hogy jövő héttől már van lehetőség arra, hogy azok a gazdák, akik igényelték a vetőmagot azok behozzák azt a bizonyos mennyiségű terményt, amelyet a szövetség részére adnak. Igény szerint azok a gazdák, akik szeretnék, hogy a szövetség értékesítse a termékeiket és ezután törtjén az elszámolás azoknak is lehetőség van, hogy itt tárolják azokat.

 

Bahus Réka