Kárpát-Haza Magyar Konferencia és Üzletember Fórum

Az idei évben is  megrendezésre került a Kárpát-Haza Magyar Konferencia és Üzletember Fórum, immár hatodik alkalommal. A rendezvénynek Jászberény, a “Jászság fővárosa” ad otthont. Augusztus 8 – 10 között megrendezésre kerülő esemény mottója:  Szülőföld  – Család   – Innováció

A konferencián, ahogyan a korábbi években is részt vesz a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének képviselete is. A délelőtti előadásokat követően péntek délután vitafórumra kerül sor, melynek témái:

A Kárpát-medence régióinak otthonteremtő, népességmegtartó és versenyképesség növelő tevékenysége
21. századi technológia az oktatásban — Gondolkodás fejlesztése és a kreativitás szerepe
Történelmi hagyományaink, regionális turisztikai értékeink, valamint az egészségturizmus népszerűsítése
Segítő, segélyező szervezetek szerepe a nemzeti összefogásban
A következő lépcső az üzleti sikerhez: az adat 
Gazdasági szereplők aktív megjelenése a képzésben
Gazdaságfejlesztési lehetőségek a jászsági, kunsági és a külhoni magyar vállalkozók körében.
A család összetartó ereje, meghatározó szerepe a hagyományokra épü
lő családi vállalkozásokban.

Élményalapú tanulás 21. századi technológiákkal — győri “Lukács-suli tanárainak közreműködésével.

 A rendezvényre a Kárpát -medence szinte minden részéről érkeztek vendégek. A KMVSZ  az idei évben egy kilenc fős delegációval képviselteti magát.

A témával kapcsolatban a Szövetség nevében Huszár Péter, alelnök tart előadást.

 

Huszár Andrea