Az almásaink legjelentősebb kártevője az almamoly. Károsítása miatt akár a termés 90%-a is tönkre mehet, kukacos lesz. Több tápnövénye is ismert az alma mellett: a körte, birs, és dió. Károsításával mindenki találkozott már, kezdetben (első nemzedék) a dió nagyságú kis almába leggyakrabban a csészelevelek mellett vagy a kocsánynál vagy pedig a gyümölcsök érintkezése helyén rágja be magát a gyümölcsbe, egészen a magházig. A károsított gyümölcs idő előtt lehull, illetve megjelenik rajta a gyümölcsrothadás is (monília). Károsításával egészen a szüretig találkozhatunk, a berágásnál sötétbarna ürüléket hagy maga után, egy hernyó több gyümölcsöt is tönkretehet fejlődése folyamán. De egyes almafajtáknál a hajtásokba is berághat és károsíthatja.
A kártevő kétnemzedékes, bár a múlt évben 3 nemzedékes volt. Lárva alakban bebábozódva telel elsősorban a fa törzsén repedésekben, kéreg alatt. Az első nemzedéke időjárástól függően április közepétől május elejéig lehet. A második nemzedékre július elejétől számíthatunk, a harmadik pedig augusztus végére tehető. A nemzedékeik száma összefolyik, nem lehet elkülöníteni. Felszaporodásuknak kedvez a száraz meleg időjárás. Amennyiben nem megfelelőek a körülmények, akkor a hernyók egy része diapauzába vonul és nyugalmi állapotban akár az egész évet tölti és majd csak a következő évben fejlődik tovább. A nőstények a gyümölcsre rakják a petéiket, a kikelt lárva pedig rövid idő alatt berágja magát a gyümölcsbe, ami nagyon megnehezíti az ellene való védekezést. Ritkábban levelekre is rakja a tojásokat. Az itt kelt hernyók kezdetben a tojáson körül a levélen hámozgatnak, és csak utána megy a gyümölcsre.
A lepke teste 9-12 mm hosszú, szárnyfesztávolsága 18-22 mm. Az elülső szárnyak szürkésbarnák, csúcsukon 1-1 ragyogó bronzszínű tükörfolt van. Hátulsó szárnypárja barnásszürke, világosabb rajzolattal.
Az első hernyók megjelenésére, kelésére, rajzás kezdete után 3 héttel, tömeges kelésükre pedig a rajzáscsúcsot követő 10-14 nap után lehet számítani. Kanadai megfigyelések szerint az első imágók fogása után kb. 250°C effektív hő összegre volt szükség az első hernyók keléséhez; a hernyók felének kikeléséhez pedig az első rajzáscsúcs után kb. 280°C hő összeg szükséges. A rajzás kezdete és a csúcsa fontos, mivel a vegyszeres védekezés a hernyók tömeges kikelése időszakában hatékony, ha viszont már a gyümölcsbe hatol, akkor már sokkal nehezebb az ellene való védekezés. Az eredmények miatt legalább 2 db csapdát alkalmazzunk a gyümölcsösbe, és a fogási eredményeket jegyezzük fel. Védekezésre akkor van szükség, ha csapdánk 3-4 naponta több, mint 3-8 hím lepkét fog.
Kárpátalján (Beregszászban) az „Almamoly” rajzás kezdete április 19-én volt észlelve feromon csapda segítségével, több helyen is, ami a vártnál sokkal hamarabb kezdődött. Az első nemzedék lárvái legkorábbi megjelenésére legkorábban az időjárást is figyelembe véve május 3-tól már akár megjelenhetnek. Az ellenük való védekezést is ekkorra időzítsük. 2018-ban az almamoly rajzási kezdete majd egy héttel később volt, az első egyedek április 25-én voltak észlelve a feromon csapdákban.
A permetezésekkor alkalmazott rovarölő szerek más molykártevők ellen is hatásos, és legtöbb esetben több kártevő ellen is tudunk egy permetszerrel védekezni. Védekezhetünk a lárva fejlődését gátló szerekkel pl. Dimilin 25 WP, Mach 050 EC (16ml/10l ), melyeknek érintkezniük kell a hernyókkal, hasonlóan a jól ismert, itt is bevált kontakt szerekhez pl. a Karate Zeon 5 CS (4 ml/10l), vagy felszívódókkal Actara 25 WG (1,4gr/10l), Cézár (4-6 ml/10l ami az atkára és más kártevők ellen is hatásos), Konfidor Extra (0,7 gr/10l), Moszpilan (2-4 ml/10l, Koragen (015-0,175 l/ha). Minden permetezéskor javasolt a permetszerhez tapadásfokozót is tenni, illetve indokolt esetben gombaölő permetszereket is.
Pályi Béla (a Beregszászi járási Növényvédelmi Hivatal, és a KMVSZ növényvédelmi szakembere)
© Minden jog fenntartva - Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2016