Védjük meg csonthéjasainkat a virágmoníliától!
2019-03-25Virágozni kezdett a kajszibarack (sárgabarack) majd követi hamarosan a megy, a cseresznye, a szilva és az őszibarack (a csonthéjasok). Egyes díszfáink is fogékonyak a csonthéjasok egyik legveszélyesebb betegségére: a virágmoníliára (Monilinia laxa), amely most tavasszal a virágzáskor fertőz, és akár a fák teljes pusztulását is okozhatja. Bár még most nem látszik a szépen virágzó fákon, de ez az elvirágzás vége felé már egyre jobban szembetűnőbb lesz. A sziromleveleken, a bibén és a porzókon is apró barna foltok jelennek meg, majd a virágok fonnyadnak, elbarnulnak és elhalnak, de a fán maradnak. Ezután már a virágszáron keresztül megfertőzi a frissen előjövő leveleket, és a virágok mellett egyik napról a másikra megfonnyadnak, lankadnak megbarnulnak elhalnak, de elszáradva a fán marad. A termővesszőn először barna ovális foltok jelennek meg, amin mézgacseppek keletkeznek, a vessző szövetei a virágtól indulva fokozatosan elhalnak, és folyamatosan sebek keletkeznek rajta. Ha a seb körbeéri az ágat, akkor az elhal, az elhalás akár a törzsig is terjedhet, ami a fa részleges vagy a teljes pusztulását is okozhatja. Ezért a virágmonília sokkal veszélyesebb, mint a gyümölcsmoníliás fertőzés, mert az egész növény kipusztulhat, míg a gyümölcsökön jelentkező fertőzéstől csak a termés megy tönkre, de a fa nem károsodik.
A kórokozó a fán maradt gyümölcsmúmiákban és a fertőzött ágakban telel micélium, illetve álszklerócium alakban – innen indul a tavaszi fertőzés is.
Megelőző védekezési módszerek:
A vegetáció során és a metszéskor a megbetegedett fertőzött gyümölcsmúmiákat, virágokat, vesszőket vagy akár ágakat is távolítsuk el. A vékonyabb vesszőket egyszerűen kitörjük kézzel, vagy levágjuk addig, míg egészséges részt nem találunk. Ez általában a fertőző rész alatt kb. 20-30 cm, de akár a vázágak teljes csonkolására is szükség lehet, a sebeket kitisztítjuk, majd fa sebkezelőkkel a 10 mm-nél nagyobb sérüléseket, vágási felületeket bekenünk, a sebet lezárjuk. A használt kertészeti eszközöket (metszőolló, fűrész stb.) a beteg fa után fertőtlenítjük (hypóval vagy szesszel).
A levágott fertőzött részeket semmisítsük meg. Megelőző jelleggel a teljes vegetációba fontos a kémiai növényvédelem is, fontos a gyümölcsmonília megelőzése is, aminek az alapja a gyümölcsmolyok elleni permetezések, illetve az őszi és a tavaszi lemosó megelőző rezes permetezések. De a legjelentősebb a virágzáskori akár 3-4-szeri fungicides permetezés, elsősorban felszívódó permetezőszerekkel.
Amikor szeszélyes száraz időjárásunk van, ami vagy fagypont körüli vagy tavaszias (az elmúlt napokban az átlag hőmérséklet 5 és 10 °C körüli volt) – a száraz időjárás szerencsére nem kedvez a virágmoníliának, de a hűvös szeszélyes időjárás a virágzás elhúzódását eredményezheti. Az így elhúzódó virágzás miatt a védekezés a betegség ellen nehezebb, kitolódik a védekezési idő és a szeles idő miatt viszont csökken a védekezésre alkalmas napok száma. Ezért legyünk készen arra, ha adódik egy szél és esőmentes nap, vagy akár órák, akkor permetezzünk a virágmonília ellen 7-10 naponta. A kórokozó a virágot a bibén keresztül fertőzi meg, ami tovább halad a virágnyélen keresztül a vesszőkbe és ágakba. Ezért most a virág bibéjét kell megvédeni a kórokozótól a csonthéjasoknál. A meggynél a kórokozó a bimbó zöld csészelevelein keresztül is fertőzheti a növényt, ezért a meggynél már bimbós állapottól kezdve védekezni kell felszívódó gombaölőkkel.
Most először a kajszinál kell résen lennünk, mert már virágzik, ezért azonnali permetezésre van most szükség, amit 7-10 naponta megismétlünk a terméskötődésig. Irodalmi adatok szerint szükséges permetezni elhúzódó virágzáskor, virágzás kezdetekor (fehér bimbós állapot), teljes virágzáskor, és a virágzás végén (legalább 80% sziromhulláskor), és zárásként terméskötődéskor. A permetezéseket, ha lehetőség van rá, akkor napos (déli órákban), szélmentes száraz időben végezzük, lehetőleg szobahőmérsékletű vízzel. A gombaölők hatásának növelése érdekében használjunk tapadásfokozót, illetve a rezisztenciatörés miatt a felszívódó gombaölő szerhez tegyünk kontakt készítményt is. Permetezéskor felváltva, illetve kombinálva használjuk a felszívódó és a kontakt készítményeket, azaz egymás utáni ismétlésben, nem szabad ugyanazzal a szerrel permetezni.
Ukrajnában a csonthéjasoknál virágmonília ellen engedélyezett szerek a következők:
Felszívódók (szisztemikus) gombaölők
Topas 100 EC (10-15ml/10l),
Chorus 50 WG (2-3g/10l) (hűvösben kimondottan jó),
Teldor 200 SC (8gr/10l)
Switch 62,5 WG (7,5-10gr/10l) – (bár ezt inkább hagyjuk a gyümölcsmoníliára)
Topsin-M 70(10 gr/10l-0,29%),
Szignum (10-12 gr/10l), stb.
A kontakt gombaölők közül – használható valamelyik „Mankoceb hatóanyagú”: pld. Dithane M 45 (40gr/10l).
Rezet a virágzáskor a virágperzselés miatt nem javasolt használni.
A tavaszi permetezéskor fontos, hogy a permetezés apró cseppes formában történjen. A virágokat a permetlének teljesen fednie kell.
Pályi Béla (a Beregszászi járási Növényvédelmi Hivatal, és a KMVSZ növényvédelmi szakembere)
© Minden jog fenntartva - Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2016