Beszámoló a 2018. október 12-én tartott méhészfórumról

  1. október 12-én méhészfórumot tartottak a gazdák Beregszászon, amelyen nemcsak méhészek, hanem asztalos szakemberek is részt vettek.

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége egyrészt azért szervezte meg ezt a gazdafórumot, hogy összehozza az asztalosokat és a méhészeket, ugyanis a méhészeknek újfajta kaptárokra és keretekre lesz szükséges, és szerettük volna összehozni a keresletet a kínálattal.

Az ilyen találkozók és üzleti kapcsolatok, illetve lehetséges együttműködések kialakításában még van hová fejlődnünk, ugyanakkor a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége szeretné segíteni a és katalizálni az együttműködéseket.

A megjelent asztalosok elmondták, hogy nehéz árajánlatot tenniük kaptárra, mert nemcsak a mérettől függ annak költsége, hanem az anyagtól is. Az anyag költség meghatározása nem egyszerű, ugyanis Ukrajnában az árak folyamatosan változnak. Ezzel együtt elhangzott, hogy manapság egy úgynevezett 130-as kaptár, 30-32 centis fenyő deszkákból körülbelül 1000 hrivnyába kerül most. 2017-ben 4,5 hrivnya volt egy keret ára, 2018-ban már 10 hrivnya is volt.

Bíró Ferenc, a méhész tagozat vezetője mutatott néhány fényképet egy olyan 12 keretes rakodókaptárról, kétszer hat keretes pakettra osztható. Ez egy meleg kaptár, etetővel, két kijáratra osztható, etető van benne, funérlapból és habszendvicsből készült, és 700-800 hrivnyába került egy darab. Ezt most télen fogja tesztelni, tavaszra kiderül, hogy működik-e.

Az asztalosok bemutatkozása után a dél-dunántúli méhészeti tanulmányúton résztvevő gazdák osztották meg gondolataikat társaikkal. Elhangzott, hogy a tanulmányúton résztvevők szerint Sásd, Baranya megye szegény és ritkán lakott vidék. Ők úgy látták, hogy nem művelik olyan mértékben a földeket, mint Kárpátalján. Ráadásul Kárpátalján nincsenek méhlegelők, minden olyan fát kivágnak, ahol lehetne mézeltetni, és mézelő kultúrákat sem vetnek errefelé.

Ezt követően a jelenlévők beszéltek a méz előállítási költségéről, illetve annak eladhatóságáról. Egy kígyósi gazda elmondta, hogy Ő 150 hrivnyáért ad egy liter mézet, és bár van otthon neki 300 liter, eddig csak 20 litert tudott eladni idén. Azt is elmondta, hogy korábban egy műanyag mackókat gyártó fröccsöntő gépet vettek, és abba töltve árulták a mézüket korábban egy társával, de Ő már ezzel nem szeretne bajlódni, és fesztiválokra sem szeret járni árusítani.

Bíró Ferenc elmondta, hogy a fesztiválokra, rendezvényekre szerinte érdemes járni, ugyanis Ő a Turul Expo két napján árult szépen méhészeti termékeket, tehát bőven megérte jelen lenni ott már két napon is. Jövőre érdemes lenne a méhész tagozatnak ott jelen lenni minden nap, akár több méhész termékével is.

Azt is hozzátette, hogy tisztában van vele, hogy a kárpátaljai méhész gazdáknak az elsődleges bevételi forrása oroszországi, főleg szibériai méhészek részére eladott pakett, ugyanakkor a kárpátaljai gazdáknak is fejlődni, tanulni kell, és keresni az új lehetőségeket. Ugyanis az itteni méhészek a költés-rothadás betegséget olyan antibiotikummal kezelik, amelyek nem szívódnak fel 3-4 hónap alatt, és a lépben, a mézben is kimutatható az antibiotikum. Így viszont a méz az Európai Unióban illetve komoly piacokon nem eladható! Azért, hogy a méz minősége ellenőrizhető legyen, szükség lenne egy komoly laboratóriumra.

2018-ban 800 hrivnyáért vették a méhcsaládokat Munkácson, Szibériában ugyanezt a családot már 1500 hrivnyáért vették meg. Az ungvári járásban április 22-én 1200 hrivnyáért vettek méhcsaládot.

Pataki Gábor a Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetségének az alelnöke megkérdezte, hogy lehet-e számítani arra, hogy 2019-ben nagyobb lesz a pakettek ára, mert Ukrajnán belül a napraforgó vegyszerezések miatt elpusztultak a méhek és nem lesz elég méz?

A méhészek elmondták, hogy gondoljunk bele abba, ha nem tudtak idén mézet termelni, és ezért nem lesz pénzük, akkor miből tudnának venni paketteket?

Van egy képlet arra hogyan érdemes kiszámolni egy kiló méz nagybani árát.

A képlet a következő:

 (25 kg méz ára + 1 csomag műlép ára + X kilogramm cukor ára) = 1 kg méz nagybani ára
                                                               3

A méhész fórum végezetül felhívták a jelenlévő méhész gazdák figyelmét arra, hogy pályázzanak az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ által kiírt pályázatokon.

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és a Magyar Kormánynak a rendezvény támogatásáért, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának a helyszín biztosításáért.