AGROmashExpón és Agráságépshow-n a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége

2018. január 24-27 között Budapesten újra megrendezésre került Magyarország egyik legjelentősebb agráripari szakmai rendezvénye, az AGROmashEXPO és Agrárgépshow. A minden évben megrendezett program célja, hogy bemutassa az ágazat képviselői számára az újdonságokat, a legújabb technikákat. Idén megtalálható volt az újdonságok között az Év traktorának megválasztott Valtra T254 Versu Smart Touch is. A négynapos rendezvénynek a budapesti HUNGEXPO Vásárközpont adott otthont. Több, mint 300 kiállító mutatta be termékeit. Az agráripari gépek mellett az érdeklődők a Szőlészet és Pincészet, valamint a Magyar Kert kiállításokat is megtekinthették.

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSz) minden évben kiváló lehetőségeket biztosít azon tagjainak, akik szeretnék képezni magukat, valamint bővíteni látáskörüket, hogy megtehessék azt elismert szakmai rendezvényeken. Így, a KMVSz szervezésében jutott el most is 22 kárpátaljai magyar gazda Magyarország agráripari csúcsrendezvénynek tekintett AGROmashExpo és Agrárgépshow-jának második napjára. A belépő jegyeket a Földművelésügyi Minisztérium biztosította.  A látogatók betekintést nyertek a magyar mezőgazdasági géppiac kínálatába, a negyvenezer négyzetméter területen ugyanis a nemzetközi márkákat forgalmazó cégek legjobb, legújabb termékei voltak felsorakoztatva. Megtalálhatóak voltak itt a Claas, John Deere, Messey Ferguson, Lamborghini, Valtra márkájú traktorok, erőgépek, fölművelő eszközök. A mezőgazdasággal foglalkozó emberek számára ez a kiállítás hatalmas élményt nyújt, valamint segítheti őket, hogy a kellő, alapos áttekintés után a számukra legjobb vásárlási döntést tudják meghozni. A gazdák számára a kiállítás lehetőséget kínált továbbá, hogy az új agráripari irányvonalakkal is megismerkedhessenek, ugyanis a gépek mellett a modern növényvédő szereket, szaporító anyagokat, műtrágyákat bemutató kiállítók is részt vettek a programon. Szakemberek előadásokkal és konferenciákkal segítették a fejlődési lehetőséget, ahol a felmerülő kérdésekre, problémákra is válaszokat kaphatnak a résztvevők. Az élmények szerzése mellett remek lehetőség volt ez a gazdák számára, hogy kapcsolatokat építhessenek, valamint megismerkedhessenek más gazdákkal, akár termékekkel, amiknek hasznát tudják venni akár saját gazdaságuk fejlesztésében is.

Szilberhar Szabina