Kukorica szemlén a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége

  Az idei nyár legforróbb napjait éljük. Aki csak teheti, vízparton próbálja túlélni a hőséget, a munkahelyek többségén is lerövidítik a munkanapokat, próbálják elviselhetőbbé tenni a körülményeket. A mezőgazdászoknál azonban ilyen tikkasztó hőségben sem áll meg az élet. Azok, akik szabadföldi növénytermesztéssel foglalkoznak, tudják, hogy épp a legnagyobb munkálatok kezdődtek el a napokban, a szemesek betakarítása. A kukorica is csőbe fordult már a legtöbb gazdánál. Éppen ebből az apropóból döntött úgy a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (KMVSZ) vezetősége is, hogy eljött az ideje a tavasszal tagságuk részére kiosztott kukorica vetőmag felhasználásának, növekedésének, minőségének ellenőrzése is. A vetőmagosztás április folyamán zajlott, az ungi régióban kezdődött, majd párhuzamosan a beregi és az máramaros-ugocsai régiókban is kiosztásra kerültek a vetőmagok.
  2017. augusztus 3-án a KMVSZ delegációja útnak indult, hogy a tagsága körében helyzetfelmérést tartson, hogy a tavasszal kapott vetőmagok hogyan hasznosultak a különböző régiókban. 500 tag részesült a támogatásból, összesen 800 hektárra elegendő MV355-ös kukorica vetőmagot osztott szét a Szövetség. Hét gazdához látogattak el az ungi és a beregi régióban. Legelőször a tiszaágteleki Kállai László kukoricaföldjére vezetett a küldöttség útja. A 2,5 ha területen szemmel látható volt a kukorica kitűnő minősége, főleg úgy, hogy a szomszédos földeken gyengébb minőségű, ukrán vetőmagból növekedett kukoricával össze lehetett hasonlítani. Szembetűnő volt a különbség.
 Kovács Árpád széleskörű mezőgazdasági tevékenységgel, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel egyaránt foglalkozik. Elmondása szerint a kapott támogatás hatalmas segítség a gazdák számára, ugyanis a kapott vetőmag minőségességének köszönhetően többszörös mennyiségű termésre számíthatnak. Mivel nem génmanipulált vetőmagról beszélünk, nyugodt szívvel hasznosíthatja takarmányként az állatok ellátására is. Az ő kukorica földjén is (2,7 ha) gyönyörű, sötét színű, egészséges kukoricával találkoztunk, mely bőséges termést ígér.
  A következő gazda, akihez ellátogatott a delegáció, a beregsomi Barkaszi Ferenc volt. A mezőgazdász büszkén mutatta be gazdaságát, háztáji és szabadföldi tevékenységének termékét is megtekinthettük. A Szövetségtől kapott kukoricát, amit ő és a közeli rokonság többi gazdája kapott, közösen 5,5 ha földterületen hasznosították. Bőséges termésre számít, a látottakból ítélve, nem hiába. A kukoricája a látottak közül az egyik legszebb, legegészségesebbnek növénynek hatott. Ez azért is dicséretre méltó, mert a gazda elmondása szerint a növény szárba szökkenése után a viszontagságos időjárás jelentős károkat okozott a vetésben. Az is kérdéses volt az növekedéskor, hogy tudnak-e majd bármilyen termést betakarítani róla.
  Beregújfaluban, a beregi régió következő megállójában Molnár Zsolt 2 hektár területű kukoricaültetvényét szemlélte meg a küldöttség. Ő is megemlítette, hogy az idei jégkárok, valamint a sok esőzés okozta belvíz nagyban nehezítette a mezőgazdászok dolgát, az ő vidékükön is okozott problémát az időjárás. Ennek ellenére nála is egészséges, kifejlődött kukoricacsövekkel, növénnyel találkoztunk.
 Csetfalva határában Tar Győző és Kósa Sándor voltak azok, akik bemutatták kukoricaültetvényüket. Elmondták, hogy nagy reményeket fűznek az idei kukoricaterméshez. A gabona náluk sem termelt olyan hozamot, amire számítottak, de a többi növényhez képest a kukorica bőséges termést ígér. Náluk is kitűnik a többi fajta közül a martonvásári kukorica, amit a KMVSz-től kaptak, ez bizonyíték arra, hogy az MV355-ös kukorica talajtípusoktól függetlenül megállja a helyét.
  A küldöttség nap végére érkezett meg a Beregszász határában lévő Huszár család kukoricaültetvényéhez. Huszár Tibor elmondta, hogy a kalászosok idén nem hoztak bő termést, de bízik abban, hogy a kukoricával ez másképpen lesz. A növény az ő kukoricatábláikban is szépen kifejlődött, de elmondása szerint, még csak most kezd csövezni, így kell még legalább egy hónap ahhoz, hogy biztosra meg lehessen állapítani a termés mennyiségét. A Vállalkozók Szövetségétől két fajta kukorica vetőmagot kapott, az MV355 és MV277 vetőmag is jelentősen különbözik az ukrán vetőmagoktól, a minőségük össze sem hasonlítható.
  A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének vezetősége ezúton is köszönetét fejezi ki Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosságnak, akiknek támogatásával megvalósulhatott ez a vetőmagosztás. A kárpátaljai gazdáknak hatalmas segítséget jelent ez a támogatás, ugyanis sokan közülük csak ennek a vetőmagnak köszönhetően tudtak veteményezni, s ezzel jövedelemhez jutni, ugyanis csak a föld megműveléséhez szükséges ráfordítást kellett befektetni. A KMVSz következő kukoricaszemléjére ősszel, a termés betakarításakor kerül majd sor.