Sikeres évet zárt a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2016. december 9-én tartotta Évzáró Közgyűlését a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átrium termében. Az esemény az idei évben rendhagyó módon kézműveseink kiállításával és termékkóstolási lehetőséggel egészült ki, még színesebbé téve ezt a fontos rendezvényt.

A gyűlés Radvánszky Ferenc tiszteletes áldásával, majd azt követően nemzeti himnuszunk eléneklésével vette kezdetét. Pataki Gábor a KMVSZ alelnöke ismertette a napirendi pontokat, melyeket a közgyűlés egyhangúan elfogadott.

Virág László elnök úr köszöntőjét követően Dr. Grezsa István kormánybiztosy29a9984 úr tartotta meg ünnepi beszédét. A köszöntők sorát Dr. Torda Márta a Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei Együttműködés Osztályának vezetője folytatta, majd Czomba Csaba a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke, őt követően pedig Babják Zoltán, Beregszász polgármestere szólt az egybegyűltekhez.

A meghívott vendégek köszöntőit követően Virág László elnök úr ismertette a szövetség jövőképét, terveit a 2017-es évre vonatkozóan, valamint felolvasásra és közgyűlés általi elfogadásra került az a köszönő levél, melyet szövetségünk Magyarország Miniszterelnökéhez címzett, megköszönve azt a soha nem tapasztalt támogatást, melyet most a kárpátaljai magyarság kap.

A továbbiakban Pataki Gábor alelnök prezentálta a KMVSZ elmúlt évének legfontosabb eseményeit. Az előadás után a Kézműves, a Méhészeti és a Borászati Tagozataink vezetői mondták el jövőbe tekintő elképzeléseiket és terveiket.y29a9874

A SIKERKÉPZÉS tapasztalatait Bocskay István marketing szakember, a képzés megálmodója és oktatója foglalta össze.

A Közgyűlés utolsó részében pályázati statisztikák és tapasztalatok kerültek bemutatásra tagságunk vonatkozásában, majd Mester Andrásnak, a KMKSZ gazdasági titkárának tehettek fel kérdéseket az egybegyűltek.

A Közgyűlést Barkaszi Ferenc, a KMVSZ alelnöke zárta. Ezt követően a tagságunknak lehetősége volt megtekinteni kézműveseink kiállítását.y29a9887 A kiállítók között voltak Anicka-Hadady Csilla és Nagy Mónika horgolt termékeikkel, Ködöböcz- Gerzsenyi Ilona ékszereivel, Szenek Miklós és Katalin fajátékaikkal, Hidi Endre kerámiáival. A kiállítók sorát gazdagították Győri Miklós és Posták Attila fafaragók, Orosz Attila kovácsmester, László Árpád hordókészítő, Bucsela Enikő virágkötő és Nagy Imre y29a0163faműves.

A kiállítás megtekintését követően állófogadásra és termékkóstolásra került sor a főiskola Esztergom termében. A résztvevőknek lehetőségük nyílt megízlelni Szűcs Zoltán és Bíró Ferenc különböző mézeit, a Lemák Pékség és Cukrászda ízletes süteményeit, a Kárpátikum manifaktúra finom és egyedi lekvárjait, Barkaszi Csilla és Levente különleges sajtjait és a Beregi Ízek jellegzetes hústermékeit. A felsorolás nem lenne teljes borászaink nélkül, akik zamatos és különleges boraikkal koronázták meg a fogadást. A résztvevők megkóstolhatták a Sass, a Jakab, a Kishordó, a Simon, a Parászka és a Huszár Pincészetek borait. A fogadás kellemes hangulatban, kötetlen beszélgetésekkel zárult.

Sikeréért mindenképp köszönetet érdemelnek támogatóink: a Miniszterelnökség, a Földművelésügyi Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Szabolcs-Szatmá-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság, a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Bethlen Gábor Alap, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.