Felelősséggel és hűséggel a Kárpát-haza jövőjéért!

A Kárpát-haza Jövője címmel rendezett egész napos konferenciát a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kecskeméten, május 8-án. A színvonalas rendezvénynek a Kecskeméti Főiskola biztosított helyet.

2015_05_08_konfA konferencia előadásait Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke nyitotta meg. Az elnök úr üdvözölte a német-magyar kapcsolatokat, valamint kihangsúlyozta, hogy a Magyar Állam lelkiismereti kérdésként kezeli a külhoni magyarság ügyét. Ismertette a Kutatóintézet eddig elért eredményeit, illetve jövőbeni terveit. Fő célkitűzéseiket: Kárpát-medence legyen egy oktatási-, egy szociális és társadalmi-, egy gazdasági tér. Beszámolóját a Kutatóintézet jelmondatával foglalta össze: „felelősséggel és hűséggel!” Melyben – mint elmondta- a hűség a Jó Isten gondoskodása, a felelősség pedig az embernek erre a hűségre adott válasza.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a nemzetegyesítési irányelvek költségvetésben betöltött helyéről beszélt, majd Hidvégi Balázs, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője köszöntötte a konferencia résztvevőit,Matolcsy György elnök úr nevében. Az előadó kihangsúlyozta, hogy a nemzeti közösség gazdasága csak akkor lesz erős, ha a kis- és középvállalkozásai erősek. Valamint bejelentette, hogy a Magyar Kereskedőház égisze alatt Kárpát-medence szerte, a 2015-ős évben, 22 iroda nyílik meg a vállalkozások közötti kapcsolatépítést segítve.

A kávészünetet követően az agrár- és vidékfejlesztés kérdések kerültek terítékre.

Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke és a MAGOSZ elnöke elmondta: „A termelés egyetlen eszköze a termőföld, amivel ha jól sáfárkodunk, akkor az az értékteremtés meghatározó erőforrása lehet.” Valamint hangsúlyozta, hogy Kárpátalja kiemelt figyelemben részesül, mivel a kárpátaljai embereknek szüksége van a szolidaritásra.

Tóth Katalin a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ismertette az államtitkárság nemzetegyesítési törekvéseit. A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma által 22 szervezet jött létre, melyeken keresztül lehetséges a magyar gazdák támogatása. Kiemelte a generációváltás kérdését az agráriumban, melynek támogatására gyakornoki programokat hoztak létre, illetve támogatási rendszereket. Államtitkárasszony beszámolt a kárpátaljai partnerekhez eljuttatott vetőmag adományokról, és jövőbeni támogatásáról biztosította az itt élő gazdákat.

A közös étkezésre főtiszteletű Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke kért áldást.

A rendezvény végén Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója megköszönte a házigazdák és a munkatársak erőfeszítésit. Összegezte a konferencia eredményeit, illetve a Kutatóintézet eddigi munkáját. Elmondta, hogy e munkafolyamat során 384 regisztrált fejlesztési szakértője van a Kárpát- haza programnak, ami 113 szervezetet ölel fel.

Szász Jenő elnök úr zárszavában elmondta: „….ha meg tudjuk tanítani a közösségeket az együttműködésre, akkor a szinergia jegyében növekedhetünk, fejlődhetünk.”

A konferencián több mint 150 fejlesztési szakértő vett részt, ebből Virág László elnök úr vezetésével, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségét, mint az NSKI stratégiai partnerét nyolc tag képviselte. A konferencia sikeresen zárult, az előadások tartalmi értékeivel és a konferencia során kötött kapcsolatok eredményeivel gazdagabban térhettünk haza.