Járási közgyűlés az ungvári régióban

2015_03_02_kozgy_unAz idén március 1-én Szürtén tartotta éves járási közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége. A megjelenteket Kovács Árpád, az ungvári járás elnöke köszöntötte. A köszöntő után ismertette a napirendi pontokat amelyet a közgyűlés elfogadott. Az elnöki beszámolóban szó esett a 2014-es évi kukorica-vetőmag akcióról melyben a gazdák fél hektárba való, Magyarországról származó kiváló vetőmagot kaptak. Aztán elmondta azt is, hogy egy számítógép program keretén belül tíz ungvári járási gazda kapott egy-egy komplett számítógépet, hogy ezzel is segítsék a kapcsolattartást a szervezeten belül, és az internet által a környező országokban élő magyar vállalkozókkal.

A beszámolót követően megvitatásra kerültek az aktuális lehetőségek és problémák. A jelenlegi nehéz politikai és gazdasági helyzetben (amelyet Kárpátalján csak a második világháború után lehetett tapasztalni, azzal a különbséggel, hogy most nem visznek senkit “málenykij robotra”) a tagok arra a megállapodásra jutottak, hogy egymást segítve tanácsokkal, információkkal vagy akár közös vállalkozásokkal könnyebben vészelhetik át ezt a remélhetőleg átmeneti időszakot. Az eléggé hosszúra nyúlott találkozó végül jókedvűen zárult.