Négyoldalú Üzletember Találkozó

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. és a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett üzletember találkozóra került sor június 19.-én, Beregszászban, a helyi magyar főiskola épületében.

Ororsz Ildikó megnyitó beszédében házigazdaként, üdvözölte azt a tényt miszerint a vállalkozók külön régiókból érkeztek, mégis képesek a virágzó együttműködésre. Ezután Dr. Lenner Áron Márk helyettes államtitkár, a Nemzetgazdasági Minisztérium képviseletében ismertette a Wekerle Terv struktúráját, melyben kiemelte a munkaerőpiac fejlesztési stratégiákat. Valamint ismertette a Kárpát Régió Üzleti Hálózat tevékenységét.

 

Tóth Katalin helyettes államtitkár (Vidékfejlesztési Minisztérium), a Közös árualap megteremtésének jelentőségével ismertette meg a hallgatóságot. Felhívta a figyelmet arra, miszerint e tekintetben fontos a vegyes kamarák fejlesztése. Az Üzleti Hálózat fő feladatainak a közvetlen kapcsolatépítést, információ átadást és pályázatok lebonyolítását tartja.

Radetzky Jenő, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója beszédében említette, hogy a Wekerle Terv első bemutatására is a főiskola épületében került sor. Valamint csatlakozott Orosz Ildikó elnök asszony megnyitó beszédéhez. Elmondása szerint otthon érzi magát Kárpátalján, Beregszászban, a főiskola falai között. Kihangsúlyozta a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének ezévi május 4.-ei tisztújító közgyűlésének fontosságát, melyen személyesen ő is részt vett. Beszédében a következőképpen nyilatkozott, szeretnének több magyar befektetőt bevonni ebbe a régióba. Záró gondolatában hallhattuk, „mi csak a kereteket adjuk, a megoldás az önök kezében van”.

Tordai György, a Corvinus Zrt. vezérigazgatója és Gérnyi Gábor vezető szakértő, az EXIM képviseletében a Vegyesvállalatok államilag támogatott finanszírozási forrásairól tájékoztatta a jelenlévőket.

alt

Az ebéd után Dr. Gergely Tamás ügyvéd beszámolója következett a Vegyesvállalatok létrehozásának lehetőségei témakörben. Ismertette a Gergely és Társai Ügyvédi Iroda által irányjtott vállalati áttelepítéseket. Kihangsúlyozta, hogy Ukrajnában a legnagyobb szükség a fogyasztóvédelem fejlesztésére van.

Dr. Harapkó Maxim ügyvéd, Dr. Farkas Kordonec Gabriella jogász tolmácsolásában nyújtott részletes ismertetést az ukrajnai cégalapításokról.

alt

Rövid szünet után a program érdemi, és a vállalkozók által preferált része következhetett, az üzletember találkozó. A résztvevő vállalatok bemutatását követően sor kerülhetett a kapcsoaltépítésre. A válalkozók tárgyalásokba kezdhettek.

A rendezvényt Dr. Kota György, a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető igazgatója moderálta. A szervezésért Bátyi Árpád, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Ungvári Képviseletének irodavezetője, és Hidi Ágnes Regionális és Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály gyakornoka volt felelős.