A 2021-es OMÉK a KMVSZ szemével

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár 2021. október 7-10. között került megrendezésre a budapesti Kongresszusi és Kiállítási központban. A kétévente megrendezésre kerülő nagyszabású rendezvény az Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérőrendezvénye. 

Kárpátalját a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége mellett a Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvány és Szűcs Zoltán méhész képviselte. A 80. alkalommal megrendezett seregszemlén a KMVSZ idén 5. alkalommal vett részt. 

A négynapos rendezvény nulladik napján, 6-án érkezett meg a KMVSZ csapata. Standunknál számos kárpátaljai termékkel vártuk az érdeklődőket. A rendezvény kezdetétől fogva sorra jöttek a látogatók, akik ízelítőt kaphattak az újonnan létrejött Kárpátaljai Márkacsalád termékeiből és más hazai készítményekből. A csütörtök délutáni megnyitót követően Nagy István agrárminiszter úr és delegációja tiszteletét tette a kárpátaljai kiállítók standjainál. A kiállítókkal való találkozás után több kárpátaljai terméket is megkóstolt. 

Szombaton, a kiállítás harmadik napján a KMVSZ tagsága közel 50 fős társasággal érkezett egynapos útra, annak érdekében, hogy megtekintsék a rendezvényt, eszmecserét folytassanak a külhoni és anyaországi partnerekkel. 

A kiállítás és vásár ideje alatt számos barátunkkal, partnerünkkel sikerült találkozni. Tiszteletét tette Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Szalipszki Endre, korábbi beregszászi főkonzul, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, a Megyei Tanács képviselője, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Járási Szervezetének elnöke, a Megyei Tanács képviselője,  Borszéki Molnár Dalma, az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány elnöke, Torda Márta, a Kárpát-medencei Együttműködések főosztályvezetője és munkatársai,  valamint Kulin Zoltán, a Tv21 Ungvár igazgatója és a Tv21 Ungvár stábja.

Köszönjük a részvétel lehetőségét a Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának. 

KMVSZ sajtószolgálat