III. Kárpát-medencei Gazdasági Fórum

Székesfehérvár adott otthont a III. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumnak, melyet 2014. január 16-án tartottak.

Kárpátalját tíztagú delegáció képviselte a rendezvényen, melyen átadták az ez évi Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díjat az elmúlt év legeredményesebb vállalkozójának, Jüllich Ádámnak. A díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke nyújtotta át.

 

A fórum második részében bemutatták a határon túli régiók gazdasági stratégiáit. A Vajdaságból Újhelyi Ákos, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamenti képviselője, Felvidékről Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, Kárpátaljáról Virág László, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (KMVSZ) elnöke tartott előadást. Míg az első két régió stratégiai terve az előkészítés fázisában van, a KMVSZ által kidolgozott teljes tervet bemutatták, Virág László pedig bejelentette, hogy a kárpátaljai terv tovább formálódik a társadalmi szervezetek széleskörű bevonásával.

altalt

A kárpátaljai küldöttség tagja volt a Kárpát Régió Üzleti Hálózat (KRÜH) beregszászi irodájának vezetője, Fazekas Krisztina, valamint a KMVSZ régióelnökei, Himinecz László, Szup József és Kovács Árpád, illetve Pataki Gábor, a II. RF KMF közgazdaság tanszékének előadója, Krüzsely Béla viski vállalkozó, Mező Zoltán, a KRÜH Fiatal Vállalkozói Programjának tagja. A delegációt Virág László a KMVSZ elnöke vezette.

A Fórum közben és azt követően is lehetőség nyílt a résztvevők közötti kapcsolatfelvételre.

KMVSZ