Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon a KMVSZ

2021. október 7-10. között kerül megrendezésre budapesti kongresszusi és kiállítói központban az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás. A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2021. október 6-án indult útra a teljes Kárpát-medence termékeit bemutató seregszemlére.

Az idén 80. alkalommal megrendezésre kerülő nagyszabású rendezvényen a KMVSZ immár sokadik alkalommal vesz részt. A KMVSZ a tagságának termékeit állítja ki, a nagy tagságnak köszönhetően a stand polcait teljes egészében megtöltöttük. Idén első alkalommal kerülnek egységesen kiállításra a Kárpátaljai Márkacsaládunk termékei.

Annak érdekében, hogy látogatóinkat rendezetten és teletöltött polcokkal tudjuk várni, a KMVSZ delegációja már a kiállítás nulladik napján megérkezett. A megnyitóra 7-én 13:00-kor került sor. A kiállítás kezdetétől számos látogatót vonzott az itt bemutatott kárpátaljai termékek, készítmények sokasága. A rendezvény megnyitóját követően a kárpátaljai standhoz látogatott Nagy István, agrárminiszter úr és delegációja. Abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy bemutathattuk neki és kísérőinek termékeinket, s nemcsak megtekintette, de meg is kóstolta a kárpátaljai készítményeket.

Kárpátalja minden szegletéről kerülnek kiállításra termékek: Nagy Margit sajt-különbességeit, a Huszár Pincészet borait és pálinkáit, Pák Ferenc borait, a Csilvár különböző lekvárjait és szörpjeit, Bíró Ferenc és Beatrix méztermékeit, Kész Tünde napraforgó olaját, Birta Zoltán nádszövetét, Barta Szabolcs hústermékeit, Ács Béla batátáit, Deme András és Tüzes Pál különböző gyümölcsleveit, Gábor Natália péktermékeit, Krüzsely Béla ásványvizeit, Rebrik Borisz szőlőit tekinthette meg a nagyérdemű. Kézműves termékekből sem volt hiány: Nagy Zoltán faragványai, Anicka-Hadady Csilla horgolványai és gyertyái, Ács Éva gépi hímzett ökotextiljei, Héder András fából készült termékei, Sütő Éva jutafonalas kézműves termékei, Igyártó Erzsébet csuhéból készült termékei és Szidor Éva hímzései varázsolták el a standunkhoz látogatókat.

A KMVSZ ezzel is bemutatta tagsága sokszínűségét, a kárpátaljai magyar vállalkozók termékeit, Kárpátalja kincseit, reprezálta a Kárpátaljai Márkacsalád termékeit. Az OMÉK nemcsak a termékek és a kínálat bemutatására alkalmas lehetőség, de az anyaországi és Kárpát-medencei partnerekkel való találkozásra, eszmecserére, a meglévő kapcsolatok ápolására, új kapcsolatok kialakítására is nagyszerű lehetőség.

KMVSZ sajtószolgálat