Almafaszitkár – Synanthedon myopaeformis Borkhausen

Az almásaink második legjelentősebb kártevője az almafaszitkár, ami elsősorban a fiatal telepítéseket tudja tönkre tenni. Évente csak egy nemzedéke fejlődik ki. A hernyók telelnek át különböző stádiumban, a kéregbe rágott járatokban, majd tavasszal, nyár elején bábozódnak be a kéregben kialakított bábkamrában. A bábállapot 2–3 hetes, a lepke kikelése előtt a báb nagyobbik felét kitolja. Az almafaszitkár egész nyáron rajzik, nappal repülne. Kártételt a lepkék hernyói okozzák elsősorban friss tele pitéseknél. Fő tápnövénye az alma, a körte, és a birs, de a szilvában is kifejlődhet. A lepke testhossza 10-12 mm, szárny-fesztávolsága 12-22 mm. Szárnyfelületének nagy része pikkelytelen, áttetsző, peremén aranysárga rojtot visel. Teste kékesfekete, potrohán vörös gyűrű van.

Az imágók befogásával elméletileg a lárvakártétel csökkenthető, de ha a hernyó már berágta magát a kéreg alá nagyon nehéz a fát megvédeni.

A kárképét könnyű felismerni egyrészt a megtámadott törzs- és ágrészeken törmelékbe tapadt, apró, barna ürülékszemcsék tömegéről, másrészt a kitolt bábhüvelyekről. A hernyó járatait a kéreg szöveteiben készíti. Károsítása következtében az ágak gyengülnek, letörhetnek, a kéreg sebgyógyulása elhúzódik és azon más kórokozók telepedhetnek meg, mint pl. a rákos kéregelhalást okozó Nectra galligena sebparazita gomba.

A hernyók járatai különösen gyakoriak a metszési felületeken, az oltás helyén vagy a vastagabb gallyak eltávolításakor ejtett sebek szélein keletkezett sebkalluszokban.

Az első hernyók megjelenésére kelésére a rajzás kezdete után 7-10 napra számíthatunk. A védekezéseket addig kell elkezdeni, míg a kis hernyók nem hatoltak be a kéregbe, mert utána már nagyon nehéz ellenük védekezni.

Kárpátalján (Beregszászban) az „Almailonca” rajzás kezdete 2020-as évben május 10 -én volt észlelve 7 db csalomon feromon csapda segítségével egy nap alatt.

A lárvák legkorábbi megjelenésére az időjárást is figyelembe véve május 17 -20 tól már számíthatunk. Az ellenük való védekezést 1-2 nappal ez előtti az időpontra időzítsük, hogy megelőzzük a lárvák kéregbe való befúrását.

A permetezésekkor alkalmazott rovarölő szerek más moly kártevők ellen is hatásosak, és legtöbb esetben több kártevő ellen is tudunk egy permetszerrel védekezni, pld a Karate Zeon 5 CS (4 ml/10l), vagy felszívódókkal Actara 25 WG (1,4gr/10l), Cézár (4-6 ml/10l,  ami az atkára és más kártevők ellen is hatásos), Konfidor Extra (0,7 gr/10l), Moszpilan (2-4 ml/10l, Koragen (015-0,175 l/ha).

 

Pái Béla, falugazdász