Elméletből gyakorlatba – Méhész Fórum Beregszászban

  1. április 11-én került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) Méhész Közösségének második fóruma Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az alkalmon ezúttal közel ötven méhész vett részt.2015_04_10_1

A Fórum moderátora Pataki Gábor, a KMVSZ alelnöke, felkérte Virág Lászlót, a Szövetség elnökét, hogy köszöntse a résztvevőket. Köszöntőjében megjegyezte, hogy az elméleti tudást ideje átültetni a gyakorlatba és további sikeres munkát kívánva átadta a szót Radvánszky Ferenc református lelkipásztornak, aki egy rövid áhítattal nyitotta meg az eseményt.

A rendezvény első felében Pataki Gábor ismertette a napirendi pontokat, majd azokat a jelenlevők egyhangúan elfogadták. Az elmúlt alkalommal a résztvevők egy kérdőívet töltöttek ki, melynek célja, hogy megismerjük a helyi méhészek tevékenységét, ezzel is segítve a piacra jutás sikerességét. Az eredményeket a résztvevőkkel is ismertették.

A rendezvény második napirendi pontja a fórum beszélgetés volt, melyet Szűcs Zoltán, a Méhész Közösség koordinátora vezetett. Ennek keretein belül a méhészek megosztották egymással tapasztalataikat, problémáikat és kérdéseiket.

Végül Virág László felhívta a résztvevők figyelmét a 2015. július 10-12-én megrendezésre kerülő II. Turul Expora, amely remek lehetőségként szolgál termékeik bemutatására, és a Közösség tagjainak bővítésére.

A II. Méhész Fórum, hasonlóan az előzőhöz, eredményesen zárult.