Kárpátalja a Kolozsvári Magyar Napokon

alt

Augusztus 16 – 23. között került megrendezésre Erdély és a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális fesztiválja, a 6. Kolozsvári Magyar Napok. Idén a szervezők, a Kincses Kolozsvár Egyesület, két egymástól különálló gondolat mentén alakították ki a rendezvény több mint ötszáz programját és határozták meg a főbb célokat.  A rendezvény keretein belül fontosnak tartották felmutatni Mátyás városának értékeit, közösségeket építeni, megemlékezni államalapítónkról, illetve bizonyítani azt a tényt, hogy rászolgált a város az idei Európa ifjúsági fővárosa címre.


A másik vezérfonalat a jelenlegi ukrajnai helyzet, azon belül pedig a kárpátaljai magyarság életének bemutatása, anyagi és erkölcsi segítése jelentette. A téma tükrében különféle Kárpátalját ismertető események kerültek terítékre. A programok között szerepelt a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl c. előadása, Párbeszéd Kárpátaljával – Kovács Sándor fényképkiállítása, Ahol a Tisza születik és Verecke, Nomen est omen című filmek vetítése, illetve beszélgetés az országrészről Füzesi Magda, költő, Kovács Sándor, filmkészítő és Debreceni Mihály, tévés szerkesztő, műsorvezető meghívott vendégekkel. A párhuzamosan zajló 17. Szent István-napi Néptánctalálkozón szintén képviseltette magát Kárpátalja.

A kulturális programok mellett, augusztus 19 – 23. között a Farkas utcában kézművesvásár tette színesebbé a rendezvényt. Az Erdélyi Kézmíves Céh meghívására és a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének felkérésére/ajánlására szűkebb pátriánkat Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona (Iluska Ékszer), ásványékszer-készítő, illetve Veres Erika, gyöngyfűző kézművesek képviseltük. Ezúton is köszönjük a lehetőséget a Szervezőknek ezekért az élményekkel dús napokért, ugyanis, ezáltal hasznos tapasztalatokat szerezhettünk, ismeretségeket köthettünk erdélyi és anyaországi kiállítókkal. Reméljük, a jövőben itthon kamatoztathatjuk megszerzett szakmai ismereteinket egy-egy hasonló rendezvény alkalmával!

Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona