Gazda fórum a Vállalkozók Szövetségénél

Gazda fórum megrendezésére került sor 2019. március 1-jén. Az eseményre közel 60 ember látogatott el, melyen négy előadó is bemutatót tartott.

Első előadóként Farkas-Kordonec Gabriella, jogi tanácsadó, Elektronikus ügyintézés Ukrajnában című témában számolt be arról, miként lehet elektronikus kulcsok segítségével ügyeinket intézni sorban állás nélkül. A területek, ahol ezeket az elektronikus szolgáltatásokat használhatjuk, a következők: cégjegyzék, cégnyilvántartás; adóhatósági ügyintézés; erkölcsi bizonyítvány; ügyintézés a Nyugdíjalapnál; társadalmi szervezetek alapításánál; Apostille hitelesítésnél. Az előnyei ezeknek a szolgáltatásoknak többek között az, hogy kivonatokat, saját okmányainkat is le tudjuk tölteni, tehát megkönnyíti a vállalkozók munkáját. Mivel ez egy gyorsan fejlődő ágazat, biztatja a tanácsadó hölgy a jelenlévőket, hogy használják e lehetőséget és éljenek vele.

A második előadó Юрій Білецький, az “Ukravit” Kárpátaljai régiójának értékesítési képviselője volt, aki ismertette a vállalatcsoportot. Ez egy ukrán agrárvállalkozás, amely többek között növényvédő szerekkel is foglalkozik. A Növény-Védelmi részlegük termékei a növények védelmére szolgál. 

A harmadik előadást Bandurovics György tartotta, aki az Ukrajnai Talajvédelmi Intézet Kárpátaljai kihelyezett igazgatója. Ő talajvédelemmel kapcsolatos témát hozott a hallgatóságnak, területi felosztással, diagramokkal prezentálva bemutatóját. Előadásában a humuszkérdésről, a talaj savanyúságáról, valamint olyan tápelemekről beszélt, mint a nitrogén, foszfor és kálium fontossága. Előadása végén pedig érintett, fontos kérdésre is választ kaptak a résztvevők, hogy mi módon, és hol lehet talajt megvizsgáltatni Kárpátalján, valamint hogyan zajlik ennek a folyamata.

A fórum záró előadója a SIKERKÉPZÉS vezetője, Bocskay István volt. Előadásának címe: Hogyan kommunikáljunk sikeresen? Mert igen, lehet ezt is jól csinálni, csak oda kell figyelni a másik emberre! És lényegében ez a kulcs: a másik ember!

A Vállalkozók Szövetsége köszönetét fejezi ki a Magyar Kormánynak, hogy támogatta a rendezvény létrejöttét, és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának, hogy biztosította a termet a fórum megvalósulásának helyszíneként.

Szamburszki Gabriella