AGROmashEXPO kiállításon a KMVSz

 

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége kiutazást szervezett a Budapesti AGROmashEXPO Agrárgépshow, Szőlészet, Pincészet és Magyar Kert kiállításra. Eme kiállítás-sorozatot 2019. január 23-26. között lehetett megtekinteni, melyre január 24-én (csütörtökön) látogatott el a KMVSz közel 40 személyes csoportja.

A rendezvény megtekintésére hagyományosan a téli pihenő időszakban szokott sor kerülni. Látogatásunk napján több ezer ember érkezett megnézni az új agrárgépeket, innovációs berendezéseket és agrárgazdasági technológiákat. A látogatók sokszínű skálája ott volt: a pici gyermekektől kezdve az idősödő bácsi kategóriáig. Az érdeklődőket magas szinten tájékoztatták beszélgetés formájában illetve szórólapok segítségével is, valamint külön élmény volt beülni akár egy John Deer kormánya mögé. A kiállítást különböző pavilonokban lehetett megnézni, ahol a mezőgazdasági géppiac márkáival találkozhattunk, úgymint: John Deere, Claas, Messey Ferguson, Lamborghini, Fendt, Case, Krone és még sorolhatnánk. A kiállított gépeket, eszközöket vetített felvétel formájában is megtekinthették az érdeklődők, mely igen látványos színvonallal bírt.

A Pincészet kiállításon egy híres sportoló is jelen volt, név szerint Erdei Zsolt, aki szintén érdekelt borászat témakörben. A világbajnok ökölvívó megismerkedett néhány derceni KMVSz taggal is, akik jelen voltak ezen a rendezvényen. Úgy gondolom, ez a kiállítás egyben egy nagyon emlékezetes, maradandó látogatássá vált számukra.

A kárpátaljai látogatók örömmel vettek részt ezen a kiállításon, a szükséges információkat begyűjtötték, melyek érdekelték őket, mint gazdálkodókat.

A KMVSz köszönetét fejezi ki a Magyar Kormánynak és ezen belül az Agrárminisztériumnak, hogy a támogatás révén eljuthattunk erre a rendezvényre.

 

Szamburszki Gabriella